Bulivan

2011.12.10. 13:55

Négymillió fogyott Michael Bublé karácsonyi albumából

Az idei esztendő egyik legsikeresebb kiadványa lett a többszörös Grammy-díjas kanadai énekes Michael Bublé karácsonyi albuma. A Christmas című nagylemezből megjelenése óta immár több, mint négymillió példány kelt el világszerte.

zaol.hu

Az eladott példányszámnak köszönhetően az album több országban a lemezlisták élmezőnyében található. Az Amerikai Egyesült Államok mértékadó listáján, a Billboard Chart-on eddig a második helyen szerepelt, a héten azonban az élre ugrott. Mindez köszönhető annak is, hogy a kanadai szupersztár november 30-án a New York-i Rockefeller Center mellett felállított karácsonyfa ünnepségén is fellépett. Az album ugyancsak első helyen áll Nagy-Britanniában és Kanadában, illetve az első 10 között szerepel a világ összes vezető piacán. Magyarországon, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége hivatalos albumlistáján megjelenése óta, azaz immár öt hete a legsikeresebb nemzetközi album.

 

Még több zene

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!