Fuád Maszúm iraki államfő pénteken a kurd autonóm területen található észak-iraki Szuleimáníja városába utazott, hogy ott átadja az iraki autonóm Kurdisztán vezetésének Bagdad ultimátumát a Kirkukkal kapcsolatos helyzet rendezésére vonatkozóan – tájékozta
Ultimátumot adott Görögországnak Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszteri tanácsának (eurócsoport) elnöke, aki a Handelsblatt című német üzleti lapban kifejtette: ha nem fog össze a három legnagyobb görög párt,
Ultimátumot intézett a líbiai lázadókat irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) feje Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető Szirt városában és az ország más részeiben megmaradt híveihez: vagy megadják magukat szombatig, vagy a felkelők katonai erővel s
A líbiai felkelők vezetője szerdán közölte, hogy lejárt annak az ultimátumnak a határideje, amelyet az általa irányított Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) adott Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek.
Moammer Kadhafi líbiai vezető erőinek haladéktalanul abba kell hagyniuk Bengázi támadását és ki kell vonulniuk másik három városból - jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta a republikánusok és a demokraták kongre