Kellett a sok duma

Monostorapáti (vr) - A legnehezebb könnyű műfaj. Egyedül lekötni a nézők figyelmét. Csak dumával. Van, akinek sikerült ez. A meghívott vendég pedig még ta- nulhat.

Mórocz Zsolt

A Művészetek völgyében a faluba települt ki a Godot Dumaszínház, az úgynevezett stand up comedy műfaj egyik hazai központja. Itt egy feltörekvő humoristageneráció bontogathatja szárnyait, miközben vannak azért mellettük rutinos előadók, mint Szőke András és Badár Sándor. A péntek esti előadáson Kőhalmi Zoltán volt a színpadon a bemelegítő ember, aki remek hangulatba hozta a közönséget, poénjai ültek, előadásmódja egyéni és egyedi volt. A nézők így kizökkenve a woodstockos völgyfeelingből abszolút be voltak melegítve. Kőhalmi a terepet a meghívott vendégnek, Váradi Jánosnak készítette elő.

A fiatalember a mostani humorfesztiválon tűnt fel, tehetségesnek tartják. Ám ebből keveset tudott bebizonyítani. Félszegen, izgulva, egyhangúan adta elő műsorát. A humor ugyan tényleg benne pislákol, van érzéke a gegekhez, poénokhoz, ám nem tudta átadni, tolmácsolni mindezt a publikumnak. Hiányzott egy elsöprő egyéniség a mikrofon mögül. Sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy átütő tudjon lenni ebben a műfajban, vagy inkább csak az írásra kellene koncentrálnia. Mindezt megérezte a közönség is, aki drukkolva tapsolta meg Váradi erőtlen próbálkozását. A hangulatot aztán újra az egekbe emelte Badár Sán-dor, akinek már a jelenlétéből is dől a poén, ha pedig nekiáll történetet mesélni, akkor annak mindig nevetés lesz a vége. Később pedig csatlakozott hozzá Szőke András. Ketten pedig taroltak, nagyon éltek a deszkákon, látszott, hogy összeszokott párost alkotnak. Az est végül úgy ért véget, ahogy egy komédiaműsornak be kell fejeződni. Könnyedén, vidáman, röhögősen. Csak duma kell az egészhez, semmi más.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!