Fotóművészeti bemutatkozás a centrumban

Passau (kgy) - Élénk érdeklődés mellett a magyar napok rendezvényeként nyílt meg Passauban a veszprémi Bakony Fotóklub Veszprémi arcok című tárlata.

Mórocz Zsolt

Dr. Anton Jungwirt polgármesterhelyettes szólt a két város kapcsolatáról, majd örömmel üdvözölte a Bakony Fotóklub küldöttségét, méltatva a csoport kollekcióját.

A Sparkasse helyiségét megtöltő nézőkkel Mátyus Károly, a klub vezetője ismertette az egyesület tevékenységét, beszámolva arról, hogy miként született meg a bemutatott anyag. Külön kitért arra is, hogy a tárlatot miért ajánlották prof. dr. Wfried Hahn emlékének, aki elhunyta előtt - mint a helyi klub vezetője - járt Veszprémben és megis-merte a magyar kollégák munkásságát.

A Bakony Fotóklub háromtagú küldöttsége - Mátyus Károly, Láng Tibor művészeti vezető, a passaui tárlat rendezője és Börzsöny László - örömmel tért haza, hiszen a város központjában rendezett kiállításukat számos érdeklődő tekintette meg. A sikeres tárlat után Passauban érdeklődéssel várják a további veszprémi vendégeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!