Keresztek, feszületek a népi vallásosságban

Veszprém (té) - A mú- zeumi szabadegyetem második előadását hallgathatták kedden az érdeklődők a Laczkó Dezső Múzeum várbéli kiállítóhelyén.

nincs nev

Az első szemeszter a népi vallásosságot hozza közel a résztvevőkhöz, bemutatva a szakrális kultúra, a paraszti vallásosság üzeneteit a mához, s azt az örök értékeket megfogalmazó tárgyi együttest, amely stílszerűen körbevette a múzeumi térben a megjelenteket az Istenes életre késztető alkotások című kiállítás révén. S. dr. Lackovits Emőke néprajzkutató ezúttal a feszületek és keresztek témakörében elmélyedve tartotta meg érdekesen, színesen, a szakma iránti elkötelezettséggel, szenvedélyességgel elő- adását. A szépszámú érdeklődő hallhatott többek között arról, hogy milyen típusai vannak a kereszteknek, s hogy a kereszt mi mindent szimbolizálhat. A kereszt jel, első jelentése Krisztus kínhalálának helye, eszköze, a szenvedéstörténet tragikus csúcspontja. De a megváltás, a halál felett aratott győzelem (feltámadás), s ily módon az élet és a békesség, a dicsőség, az erő és a bölcsesség jelképe is. A kereszt a templomok csúcsán a passiót hirdeti, a megváltást, s ily módon a Megváltó Krisztus szimbóluma, névjegye. Általánosságban pedig Krisztus követőinek, követésének jelképe is, hiszen mikor az Üdvözítő magához hívta tanítványait, a hívással feladatot is adott nekik. Szólt az előadó a különféle keresztábrázolásokról, a görög és a latin keresztformákról, az andráskeresztről, a kopt, a jeruzsálemi és a máltai/johannita keresztfajtákról többek között, majd áttért a feszületekre, amelyeken Krisztus teste is megtalálható. Előadását kutatási élményeivel fűszerezte, s az előadóteret körbevevő kiállítás kegytárgyaival és szentírási rész- letekkel illusztrálta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!