2008.04.14. 15:24
<u>Vihar a repülőtér felett?</u>
<b>Veszprém</b> - A tulajdonos önkormányzatok nem akarják úgy módosítani a repülőtéri beruházóval a szerződést, amely kitolná a légiforgalom megindításának határidejét, nyilatkozta a Naplónak a megyeszékhely polgármestere. <a href="http://naplo-online.hu/fooldal-foldalrovat_legfrissebb_hirek/20080414_repter"><font color="#000080"><strong>>>></strong></font></a>
Debreczenyi János felidézte, hogy a volt katonai repülőtér területének értékesítéséről a két tulajdonos önkormányzat (Veszprém és Szentkirályszabadja) együttes ülésen döntött.
Ezt akkor annak reményében tették, hogy a pályazatot elnyerő vevő a lehető legrövidebb időn belül repülőtérként hasznosítja a területet. Egyébként ez volt az állam elvárása is, ezért adta át ingyenesen volt katonai repülőteret a két önkormányzatnak.
A pályázatot a BudaWest Zrt. nyerte el, a mai napig úgy tűnt, az előkészítés a megfelelő ütemben halad. Érzékeltek ugyan zökkenőket, de Szentkirályszabadja polgármesterével együtt többször tartottak egyeztetéseket, majd helyszíni szemlét is.
Debreczenyi János (képünkön) úgy fogalmazott, egy ilyen jellegű szerződésmódosításba a veszprémi önkormányzat nem kíván belemenni. Semmi olyan módosítást nem fogadnak el, amely a 2010-hez képest beláthatatlan irányba tolja ki a repülőtér megnyitását.
Ezt meg sem tehetik, mert egy pályázaton elnyert vételi jogról van szó, és ha módosítanák a feltételeket, a többi pályázó jogosan támadhatná meg az eljárást.
2010-ben sem repülhetünk Veszprémből?
Veszprém polgármestere úgy nyilatkozott, a két önkormányzatnak akár a viszavásárlás sem jelentene pénzügyi nehézséget, de erről egyeztetni kíván Szentkirályszabadja első emberével is.