Sz. Ivánt a félelem motiválta

<b>Székesfehérvár</b> - Nem sokkal csütörtök éjfél előtt Sz. Iván beballagott a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányságra, s gyakorlatilag önként feladta magát. Ügyvédjét, <em>Drescher Ivort</em> kérdeztük.

Szausev Xénia

- Milyen bűncselekménnyel gyanúsítják Sz. Ivánt?

- Három bűncselekménnyel gyanúsították meg. Egyrendbeli emberölés bűntettével, egyrendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, és egyrendbeli súlyos testi sértés bűntettével. 

A nyomozó hatóság álláspontja szerint mindhárom bűncselekményt ügyfelem társtettesként követte el. Sz. Iván a rendőrségen érdemi vallomást tett, és mindhárom bűncselekmény tekintetében tagadó jellegű ez a vallomás.

Az ügyvéd elmondta, vele a család vette fel a kapcsolatot és gyakorlatilag csak a rendőrségen való jelentkezést megelőzően tíz-tizenöt perccel találkozott Sz. Ivánnal. Megbeszélték a dolgaikat és együtt besétáltak a főkapitányságra. 

- Miért várt eddig azzal, hogy jelentkezzen? Hol bujkált a hatóságok elől? Miért döntött úgy, hogy feladja magát?

- Azt, hogy hol bujkált, nem tudom, nem kérdeztem tőle, hiszen nem rám tartozik, ebbe egyébként nem is akartam különösebben belefolyni. 

Azt sem tudom, miért bujkált. Úgy gondolom, hogy mivel egy egész ország rendezett ellene hajtóvadászatot, a félelem lehetett elsősorban az, ami motiválta. 

Még akkor is, ha ezt a félelmet egy idő után legyőzte az a másik motívum, hogy ha hosszú időbe telik is, de mégis az a megoldás, ha megpróbálja tisztázni magát.

(Forrás: fmh.hu)

Itt mindent megtudhat a Cozma-gyilkosságról!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!