áSzínes rendezvények

Pápa (ni) - Az intézmény irányítását 2008-ban vette át a Pápai Pedagógus Művelődési Ház Közhasznú Alapítvány kuratóriuma. Elkészült a ház tavalyi évet összegző beszámolója. Jó a kapcsolatunk a város iskoláival, a JMK-val, egyéb intézményekkel, civil szervezetekkel, az önkormányzattal. A legfontosabb azonban az, hogy a ház él, nincs nap, hogy ne történjen valami. Kiscsoportok tartják foglalkozásaikat, baráti körök jönnek össze, rendezvényeinket bonyolítjuk, a város egyéb szervezetei veszik bérbe a helyiségeinket, tehát pezseg az élet. Állandóan nyitva tartunk, hét végén is, nyári szünetünk maximum egy hét lesz, és várjuk további közösségek jelentkezését. Szívesen adunk helyet a tevékenységünkhöz - foglalja össze Szabó László a legfontosabb történéseket.

Nagy Imre

Pápa (ni) - Az intézmény irányítását 2008-ban vette át a Pápai Pedagógus Művelődési Ház Közhasznú Alapítvány kuratóriuma. Elkészült a ház tavalyi évet összegző beszámolója.

Szabó László a kuratórium tagjaként, megbízás alapján szervezi a munkát. Segítője gazdasági ügyvezetőként Mészárosné Oláh Judit.

A tapasztalatokról, a végzett munkáról és az idei év feladatairól Szabó László igazgató nyilatkozott lapunknak.

- A működéshez szükséges feltételek megteremtésére pályázatot nyújtottunk be a Területi Művelődési Intézmények Egyesületéhez. A sikeres pályázattal, a pedagógus-szakszervezet és a helyi önkormányzat támogatásával, illetve további pályázatok összegével együtt közel hatmillió forintból gazdálkodhatunk - mondja az igazgató.

- A városgondnokság segítségével felújítottuk a helyiségeinket, parkettázás és festés történt, míg az előcsarnokot és a lépcsőházat saját erőből hoztuk rendbe. Szakmai tekintetben azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy 2008-ban minél több pedagógiai programot valósítsunk meg, ezzel is mintegy visszaadva a ház eredeti rendeltetését, a pedagógusok szolgálatát. Az Óvónők Egyesülete, a városi óvodák munkaközösségei rendszeres látogatói a háznak éppúgy, mint a Városkörnyéki Igazgatók Munkaközössége. Rendszeres a kapcsolatunk a Pannon Egyetemmel, a kihelyezett pápai tagozattal is. Közös rendezvényeink a Magyar nyelv hete előadásai, illetve a magyar tudomány napja. Az általános és középiskolák is rendszeres látogatói a háznak, különböző foglalkozásaikat szívesen tartják nálunk. A Nyugdíjas Pedagógusok Klubja foglalkozásait intézményünk szervezi és bonyolítja le. Tevékenységi körünkbe tartozik az ismeretterjesztés különböző formáinak megvalósítása is - sorolja Szabó László.

- Hagyományos tevékenységünk alapját a tizenöt kisközösség, klub működése adja. A közösségek hetente, kéthetente, havonta tartják összejöveteleiket. Kiemelt rendezvényeink voltak a Vajda Péter-emlékünnepség, a játék-fesztivál keretében rendezett játékelméleti konferencia és kiállítás, Bacchus-ünnepség a reneszánsz je-gyében, Piller Károly önálló zenei estje, a Szent Ambrus-napi méhészeti szakmai nap, illetve a hagyományos karácsonyi hangverseny. Számos képzőművészeti kiállítást szerveztünk, illetve adtunk helyet az ezzel kapcsolatos igényeknek. Szabó László János képzőművész özvegye városunknak adományozta a művész hagyatékát. Az állandó kiállításnak intézményünk ad otthont.

Elkészítettük az idei év, A tehetség éve, illetve a Kazinczy-év terveit is. Ezek között kiemelten kezeljük a magyar kultúra napját, a költészet napi műsort, a Magyar nyelv hetét, a Nők klubja 40. évfordulóját, a játékfesztiválhoz kapcsolódó konferenciát, a 4. Anime Manga Képregény-találkozót, a pedagógusnapi megemlékezést, az ezeréves Veszprém megye ünnepségét, a borfesztivált, a Pápáról elszármazott zsidó közösségek találkozóját, a döbröntei várünnepséget, a Haydn-évfordulót, a magyar tudomány ünnepét, a méhésztalálkozót, a karácsonyi hangversenyünket és a képzőművészeti kiállításokat - ismerteti az idei terveket az intézmény vezetője.Az intézmény működésénekalapját a kisközösségektevékenysége adja

Jó a kapcsolatunk a város iskoláival, a JMK-val, egyéb intézményekkel, civil szervezetekkel, az önkormányzattal. A legfontosabb azonban az, hogy a ház él, nincs nap, hogy ne történjen valami. Kiscsoportok tartják foglalkozásaikat, baráti körök jönnek össze, rendezvényeinket bonyolítjuk, a város egyéb szervezetei veszik bérbe a helyiségeinket, tehát pezseg az élet. Állandóan nyitva tartunk, hét végén is, nyári szünetünk maximum egy hét lesz, és várjuk további közösségek jelentkezését. Szívesen adunk helyet a tevékenységünkhöz - foglalja össze Szabó László a legfontosabb történéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!