Lépések a mélyben

Ők azt mondják lényegi megnyilatkozás, az első legfontosabb és erőt próbáló lépés, a betegségük beismerése, amit aztán sulykolniuk kell magukban módszeresen, mert másként nem megy. 

Heten ülik körbe az asztalt, köztük két nő. Ferenc először van itt, csak annyit mond, mindenét ivásra költi. Elsírja magát. A 348 napja száraz Tamás csönget, kezdődik a foglalkozás. 

Az asztalon a különböző időtartamú absztinenciáért járó érmek, az egyik hátoldalán a felirat: 24 órája nem iszom. László bejelenti, száz napja száraz. Elismerő taps, megkapja az érmet. 

A férfi somolyogva visszaül a helyére, egyetlen szót sem szól többet. Szavazás, hogy idegenként maradhatok-e. 

Ha csak egyikük kifogásolja jelenlétemet, távoznom kell- ez a szabály. Anonim Alkoholisták (A.A.) Klubja, Veszprémben, a családsegítő központ egyik termében. 

A - így nevezik az alkoholt, amiről többször nyomatékosan megjegyzik: alattomos, megtévesztő szer. Semmilyen elhangzó véleményre nincs ellenvetés. 

A csoportos beszélgetés leginkább egy megkomponált szertartásra emlékeztet, amelyet aztán közös imával zárnak. 

Egyetlen cél van: a józanság megtartása. Legyél őszinte, vagy ne szólj semmit- tartják.
 
Harminc éve iszom. Voltam pszichiáternél, kórházi kezelésen, túl vagyok több elvonó terápián, számtalan visszaesésen. Elittam a hivatásomat, az emberi tartásomat, elvesztettem a családomat. Három diplomám van, jó módban éltem. Nem volt okom a piálásra, a jellemhibáim miatt ittam. 

A válásom napján mentem be az első A.A. klubba, akkor még három vodkával. Megdöbbentem, ott mindenki azt mondta magáról: alkoholista, miközben normálisan néztek ki és értelmesen tudtak beszélni. 

Elmentem egy féléves elvonóra. Egy szatyor gyógyszerrel engedtek haza. Nonszensz, egyik függőségből a másikba estem. Tizenegy gyógyszert szedtem és elég szarul éreztem magam. Akkor döntöttem az A.A. mellett. 

394 napja józan vagyok, gyógyszert nem szedek, ateistaként is hiszek a felsőbb erőkben. Visszaszereztem a családomat. Nem normális, hogy nem iszom, eddig ennyi ideig nem tudtam megállni. Az alkoholizmusnál nincsenek jutalmak és büntetések, csak következmények. 

Ez halálos betegség. József 52 éves, ő az első felszólaló, társai helyenként nagyokat bólogatva hallgatják.
 
A mozgalom 1935-ben indult az Egyesült Államokban, ahol két sorstárs, egy bróker, és egy sebész arra jutott, az alkoholizmus beismerése, a problémák megosztása, közös feldolgozása révén olyan hiteles lelki segítséget tudnak adni egymásnak, amire szakemberek nem képesek. 

Megalkottak egy 12 lépéses programot, ami minden A.A. csoport legfőbb igazodási pontja azóta is. Ebben többek között elfogadják, hogy tehetetlenek az alkohollal szemben, életük irányíthatatlanná vált. 

Szembesülnek betegségükkel, nyilvánosan beismerik hibáikat, erkölcsi megújulásra törekednek és vallják egy náluk felsőbb rendű Erő állíthatja csak helyre lelki egészségüket. 
 
Az Anonim Alkoholisták Klubjai önszerveződő civil terápiás csoportok, ahol mindenki egykori aktív, de már józanodó alkoholista. 

A módszer nem kecsegtet a szenvedélytől való teljes megszabadulással, a tagoknak azt javasolja, egyáltalán ne igyanak alkoholt, rendszeresen járjanak csoportgyűlésre, amelyeken az alkoholista identitást erősítik meg újra és újra, és kövessék a 12 lépcsős felépülési programot. 

A tagok egy náluk tapasztaltabb már tartósan száraz társat, úgynevezett szponzort kérnek fel, hogy a program követésében segítse őket. Ez a kapcsolat mindkettőjüknek segít az absztinencia fenntartásában, a hirtelen ivási vágy megjelenésének kezelésében. 
 
Heroinoztam tizenöt évet. Amikor letettem a szert, alkoholizálni kezdtem. Negyven kiló voltam, nem tudtam egy mondatot sem értelmesen elmondani, a tudatmódosító szereket úgy szedtem, mint más a tic-tacot, meghalni nem tudtam, akkor döntöttem el, abbahagyom. 

Többször lejöttem a szerről, beszögeltem a lakás ajtaját, volt pár durva látomásom. Néhány nap alatt le lehet jönni, de ez kevés, nem a fizikális része az érdekes. Mindig újra kezdtem, és ha újra kezded, akkor még mélyebbre süllyedsz. 

Ez törvényszerűség. Én nem unatkozhatok, minden napomat pontosan meg kell terveznem, nem lehetnek üresjáratok, stresszes helyzetek, oda kell figyelni a kísértés kerülő életmódra is. Muszáj függőkkel találkoznom, hogy emlékezzek arra, mi volt. 

Egy függő, soha nem jó tanácsadó önmagának, ezért kell a segítség. Miklós biciklivel érkezik a csoportra, mozgása, beszédtónusa olyan, mint akiben van egy kis töltet. Mondja, azzal, hogy nem iszik csak ötven százalékos józan, ehhez még naponta olvasnia kell az irodalmat és el kell járnia a találkozókra. 
 
Aztán Tamás jelentkezik, a már említett bemutatkozással. Tamás vagyok és alkoholista. Négy öngyilkosság, amikor nem tudtam rendesen odatenni magam és a falakból kimászó madárpókos látomások után döntöttem az A.A. mellett. 

Gyógyíthatatlan beteg vagyok, függő. Először te iszod az alkoholt, aztán az alkohol issza az alkoholt, majd az alkohol iszik meg téged.
 
Az Anonim Alkoholisták mozgalma nem mentes az ellentmondásoktól, több kritika éri őket, főleg a felsőbb Erőbe vetett hit miatt. A tagságnak ugyan nem feltétele a keresztény világkép elfogadása, ennek ellenére a már említett transzcendens erőre többször is hivatkoznak. 

Sokan azonban egyszerűen az eredményes csoportot helyettesítik be a felsőbb hatalom helyébe, és a módszer így is működik. Bár a lemorzsolódás az A.A. klubokban is magas, mégis jobb eredményeket produkálnak, mint a hivatalos orvoslás. 

Fenntartásokkal, de az addiktológus szakma is elismeri a módszer sikereit, és egyre több kórházi kezelést kombinálnak a helyben működő A.A. - csoportokkal. 

A módszer eredményeire nincs magyarázat, az azonban figyelemreméltó, hogy míg az alkoholgondozókban zajló szokásos kezelés alatt egy betegre az orvos évente átlagban három percet tud szánni, és a kezelés legfontosabb eleme a gyógyszerezés, addig itt a beteg alkoholizmusát nagyban befolyásoló lelki problémák megoldásán van a hangsúly. 

A gyógyszereket kiváltják a beszélgetések, a függőséget a már említett több lépéses, a csak a mai napprogram hivatott kordában tartani. 

A kapuban ácsorogva beszélgetünk még. Előjönnek a kényesebb kérdések. A függő egyik rabságból a másikba esik? Törvényszerűség ez vagy gyengeség? És ha így is van, baj-e ez, megéri-e az életért cserébe? 

Miklós válaszként tenyerét mutatja, csupán a heroin említésére verejtékezni kezd. Mondja, a fogorvosnál nem kér fájdalomcsillapítót a húzásnál, mert a tűre még mindig reagál a szervezete. 

Mindegy, hogy drog vagy pia, ez a függés rabsága. Nem tűnik el soha, ott lapul a háttérben. Te döntöd el, mit ér meg neked a józanságod.