Művészek északi földről

Balatonalmádi - Átmenet címmel tárlat nyílt finn, svéd és magyar alkotók munkáiból a közelmúltban a Padlásgalériában. A megnyitón a tavaly elhunyt Györgydeák Györgyre is emlékeztek.

Gaál Julianna

A felsőörsi Török-villában tizedik éve megrendezett tíznapos Nemzetközi Művészeti Szimpózium résztvevői állítottak ki a galériában, az ez évi téma az átmenet volt. 

Mindenki számára adott volt a lehetőség tehát, hogy akár konkrétan, akár metaforikusan értelmezze a témát. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Mikko Paakkola, a Finn Képzőművészeti Szövetség képviseletében, aki kihangsúlyozta, az alkotás körülményei ideálisak a Török-villában, ezért szép és nagy alkotások születtek. 


A magyar kiállító művészek Péterfy Ábel, Verebics Ágnes, Környei Ágota, Kovács Endre, Péterfy Gizella, Fenyvesi Ottó, Romvári Márton, Halmi Horváth István és Györgydeák György

Ez az első szimpózium, melyet Györgydeák György nélkül rendeztek, ezért róla is szólt ez az idei szimpózium  fogalmazott megnyitó beszédében Ladányi István író.  


A megnyitó ünnepségen közreműködött Farkas Jenő cimbalmon és Kéri Gábor gitáron
(Fotó: Gáspár Gábor)


Jelenlétét mindenki hiányolja, téblábolását, morgolódását, odavetett megjegyzéseit, melyeket nagyon is komolyan kellett venni. Gyuri végigkövette az elmúlt kilenc évet, értékelt, tanácsokat adott, személyes felelősséget érzett.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!