2009.08.17. 16:09
Bemutatkoznak a szegek - Formabontó elemek a megyeszékhely Szent István-napi programjában
Veszprém - A város hagyományos településrészeinek, az úgynevezett szegeknek a bemutatkozásával bővül az idei Szent István-napi program.
A megyeszékhelyen nem csak a XIX., de a XX. század elején is használták még a településrészek elnevezésre a - szeg szócskát. A régi veszprémiek még tudják, hol volt a Szent Iván-, a Szent Miklós-, a Szent Margit- vagy a Szent Tamás-szeg. Az idei augusztus 20-án a Laczkó Dezső Múzeum kezdeményezésére elevenítik fel a szegekhez kapcsolódó hagyományokat.
Az intézményben délután fél kettőkor nyitják meg a Szegről szegre című kiállítást, majd ezt követően kerül sor a szegek bemutatkozására. A hagyományos veszprémi településrészek mellett az időközben a városhoz csatolt községek, Kádárta és Gyulafirátót is felmutatja értékeit.
A Szent István-napi megemlékezések már 19-én elkezdődnek. Szerdán este öt órakor a Tűztorony udvarán felavatják Guheil Jenő kanonok emléktábláját, 19 órakor a várban, a szabadtéri színpadon rendezik meg a III. folklórparádét, majd a műsor után az Óváros téren táncházba várnak mindenkit.
Másnap, 20-án, a szegek bemutatkozása után,17.30-kor a hagyományos viseletbe öltözött polgárok felvonulnak a várba, az ünnepi műsor helyszínére. Az ünnepi köszöntőt Debreczenyi János polgármester tartja, majd sor kerül a díszpolgári cím adományozására.
Szombaton, 22-én tartják a ráadást programot, a nyárbúcsúztatót, az utcabálon dj Pinyo gondoskodik a talpalávalóról.