Felhősi Istvánt köszöntjük

Az 1949-ben Csepelen született Felhősi István festőművész, restaurátor - mint mondja - már gyermekként kilógott a sorból, mert nem volt előtte művész a családban. 

Szülei munkások voltak, akik számára a szakma jelentette az értelmes foglalkozást.  

- Nyolc-tízéves koromtól rendszeresen lógtam az iskolából. A tanórák helyett múzeumba mentem. Ekkor alakult ki a vonzalmam a képzőművészethez, nyitott volt a szemem, fülem rá. 

A művészet nyelvezete érdekelt kamaszként, a titok, a felfedezés, nem az, hogy megragadjam a pillanatot, megszépítsem a világot vagy, hogy dísztárgyat készítsek. 

Alkotás szempontjából valószínűleg csendesebb világ jön számomra - mondta Felhősi István festőművész, restaurátor
(Fotó: Andrónyi András)

Mindig azok a dolgok érdekeltek, amiknek nincs logikus magyarázata - mondja a festőművész, aki munka után, este tanult, hogy letehesse a főiskolához nélkülözhetetlen érettségit. A Magyar Képzőművészeti Főiskolára másodszorra nyert felvételt, ahol festő-restaurátor szakon végzett. 

Időközben megtudom, hogy a festőművész nagyszülei Vörösberényben éltek, és a Balatonhoz való kötődése innen ered.  

- Gyermekként el nem tudtam volna képzelni, hogy a nyarakat, szüneteket ne a Balaton mellett, a Bakony közelében töltsem, hanem valahol máshol. 

Annyira megszerettem ezt a vidéket, hogy végül itt telepedtem le - fűzi hozzá Felhősi István, aki úgy éli az életét, mint a legnagyobb művészek, abból építkezik, ahhoz kötődik, ami körülveszi. 

Mindig a szerethetőt, a kedveset keresi az őt körülvevő világban. A reneszánsz és barokk korszak hatott rá leginkább, mert - mint mondja - ezek a művészeti ágak együtt voltak. Az akkori emberek ott érezték jól magukat, ahol voltak, nem vágyódtak el, helyén volt az önértékelésük.

Felhősi István festményein három képvilág jelenik meg, a felhők, a fák és vizek. A festő az őt körülvevő érzetekből, érzelmekből építkezik, amiket képeibe bele is csempész.  

- Emóciót vált ki belőlem például egy illat, ami aztán munkára serkent. Szeretek néha egyedül lenni, de nem magányosan. A művészet nem verseny, a hitelesség a fontos. 

Egy alkotás vagy jó, vagy nem, vagy hat az emberre, vagy nem. A kérdés az, hogy évek múlva a tárgy az alkotó nélkül, önmagában is megél-e. 

Számomra az a hatás okoz örömöt, amit a képeim vagy én kiváltok az emberekből - mondja a művész, majd elárulja, hogy jelenleg furcsa helyzet uralkodik műtermében, hiszen teljesen üres, festményei még a Laczkó Dezső Múzeumban láthatóak, amik a közgyűjtemény részei lesznek.  

- Szeretném, ha együtt maradnának a műveim. Fontosnak tartom, hogy leltárba vegyék őket, és közintézményekbe kerüljenek, ahol olyan emberekhez is eljutnak a képeim, akik amúgy nem látnák őket. 

Alkotás szempontjából valószínűleg csendesebb világ jön számomra. Most várakozom és közben töltekezem - mondja mosolyogva, majd arra a kérdésemre, hogy készül-e még valamilyen nagyobb restaurátori munkára, csak annyit mond, hogy ő a maradandó értékek mellett áll ki, de a mai világ másfelé megy. 

Amennyiben azonban azt érzi, hogy a város az előbbit képviseli, akkor szívesen vesz részt benne. 

Felhősi István 1989-ben Europa Nostra-díjat kapott a pápai kastélykápolna helyreállításáért, 2002-ben pedig elnyerte a veszprémi Bakony-Balaton kiállítás fődíját. 

Ő állította helyre többek között a a zirci ciszterci apátsági templom, a monostorapáti plébániateplom vagy a veszprémi ferences templom falképeit is. Restaurátori munkáját festőrestaurátor feleségével, Král Évával együtt végzi.