Az alsóörsi a legvirágosabb strand

Zalakaros - Értékelték a balatoni főidényt, valamint kiosztották a Virágos Balatonért környezetszépítő versen díjait is tegnap a MenDan termál hotelben megrendezett hagyományos szezonzáró konferencián.

Kiss Nikolett

Az év első nyolc hónapjában csaknem egymillió vendég mintegy 3,4 millió vendégéjszakát töltött el a Balaton régióban, ez 6,5, illetve 9,0 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban- ismertette a régió forgalmi adatait Rosta Sándor.

A Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) elnöke hozzátette: a csökkenés ellenére a balatoniak elégedettek lehetnek, hiszen itt kisebb mértékű a visszaesés, mint másutt, és a balatoni szezon még egyébként sem zárult le, nagyon sok programot kínál az utószezon is.

Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár a világ turisztikai szervezet, a WTO előrejelzéseit értékelve elmondta: az európai vendégérkezések általában 7,0 százalékkal estek vissza, Kelet-Közép-Európában 11,0 százalékkal, Magyarországon viszont a vártnál szerencsére jobban alakult a helyzet a 9,0 százalék körüli visszaeséssel.

A válságnak azonban még nincs vége, a szakemberek legkorábban 2011-ben számolnak emelkedéssel.

Dani Barbara, a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója szerint a tó népszerűsítésére irányuló több száz marketingakció jelentősen hozzájárult a balatoni főszezon, illetve a teljes év forgalomélénkítéséhez.

Az őszi kommunikáció középpontjában a bor és a gasztronómia áll, jövőre a fesztiválok évében pedig a fesztiválok a kiemelt turisztikai termék.

Az idén immáron hatodik alkalommal megrendezett Virágos Balatonért környezetszépítő versennyel kapcsolatban dr. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke elmondta: ha a tó és térsége a világörökség része kíván lenni, akkor a virágos mozgalom résztvevői tevékenysége etalon lesz.

Hozzátette: Magyarország idegenforgalmában sokkal több lehetőség van, mint amennyi ambíció van ma az állam és a szakma részéről is.

A virágos versenyre a kezdeti 56 pályázóval szemben ma már 73-an jelentkeztek négy kategóriában: strand, kikötő, kereskedelmi szálláshely és kemping.

A legvirágosabb kereskedelmi szálláshely a gyenesdiási Wellness Hotel Katalin lett, a legvirágosabb kemping a Balatontourist Zrt. almádi Yacht kempingje, a strandok között az alsóörsi a legvirágosabb, a nyertes kikötő pedig a Balatoni Hajózási Zrt. földvári személyhajó- és vitorláskikötője lett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!