Gyilkos hétvége Caracasban

Caracas - Több mint félszáz ember vált gyilkosság áldozatává az elmúlt hét végén a venezuelai fővárosban, Caracasban a helyi sajtó jelentése szerint, amely a túlzsúfolttá vált halottasházak adatait összesítette kedden.

MTI

Az Últimas Noticias című lap tudósítása szerint az erőszakcselekmények 56 ismertté vált áldozata között van egy rendőrfőnök is, aki egy rablást próbált megakadályozni (nem hivatalos adatok szerint a venezuelai fővárosban idén eddig már 36 rendőrt öltek meg).

A venezuelai lapok beszámolói szerint akadt olyan rablógyilkosság is, amikor mindössze tíz bolívarért - alig valamivel több mint három euróért - vertek agyon egy 19 éves fiatalembert. 
   
Hugo Chávez kormánya már hosszú hónapok óta nem közöl adatokat az emberölések számáról, ugyanakkor a magasba csapó erőszakhullám a sajtó által idézett közvélemény-kutatások szerint jobban nyugtalanítja a venezuelaiakat, mint a második és harmadik helyen álló munkanélküliség, illetve az árak emelkedése.
   
A venezuelai erőszakfigyelő szervezet (OVV) szerint tavaly Venezuelában százezer lakosra 49 emberölés jutott, míg Caracasban ennek több mint dupláját regisztrálták, százezer lakosra száz gyilkosságot.

A világátlag 8,8 emberölés százezer lakosra, míg például a Venezuelával szomszédos Kolumbiában - ahol a drogbárók nem éppen kesztyűs kézzel intézik ügyeiket -  százezer lakosra 33 emberölés jutott 2008-ban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!