Az élethez igazították - Módosították a közbeszerzési törvényt

Veszprém - Dr. Bense László Erik veszprémi önkormányzati képviselő és dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselő közreműködésének köszönhetően egy esztendővel elhalasztották annak a törvénynek a bevezetését, mely szerint a közbeszerzési eljárást elektronikus úton kellett volna lefolytatni.

Varga Domokos Péter

Bense László Erik, a veszprémi önkormányzat közbeszerzési bizottságának elnöke a testület januári ülésén szóvá tette. hogy a közbeszerzésekről és a közérdekvédelmi hivatalról szóló törvényjavaslat nem lépett hatályba, miután a köztársasági elnök tartalmi okokra hivatkozva megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Emiatt a korábban hatályban lévő törvény szerint valamennyi közösségi értékhatárt elérő közbeszerzési eljárást elektronikus úton kellett volna lefolytatni 2010. január elsejétől, majd ez év július 1-től a nemzeti eljárásrendbe tartozókat is. A törvény azonban végrehajthatatlan, miután annak feltételeit nem teremtették meg és a végrehajtási jogszabályok sem léptek hatályba.

A probléma megoldásához Bense doktor kérte valamennyi veszprémi országgyűlési képviselő segítségét. Ezt végül a fideszes Navracsics Tibortól kapta meg, aki az Országgyűlésben, illetve az érintett szakbizottságban elérte, hogy a hatályos törvény módosításával kitolják egy évvel az elektronikus ügyintézés kötelező alkalmazását. Emiatt nem kerülhet veszélybe a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark 140 millió forintos beruházása sem  - értékelte az eredményt Bense László Erik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!