Megtelt a Csimpánzvilág

Veszprém - Három új csimpánz érkezett a Csimpánzvilágba. Taksony és Móni leendő csapattársai Toto, Sony és Maggy. Hamarosan a látogatók is megismerkedhetnek velük.

Németh F. Bernadett

Az állatkertbe idén tavasszal négy nyugat-afrikai alfajú csimpánz érkezett Németországból, illetve Hollandiából egy fajmegmentő program keretében.

A három új csimpánz egy állatvédelmi program keretében, egy, az egzotikus állatok megmentésével foglalkozó holland alapítvány, az AAP közvetítésével kerülnek Veszprémbe.

Mindhárom csimpánz az Orfeo utazó cirkusz manézsán szerepelt sokáig. Az 1975-ös születésű Toto és a 27 éves Sony 2001-ben egy spanyol állatmentő központba került, illetve ide követte őket a Marseille-ben született, szintén 27 esztendős nőstény, Maggy is.

A spanyol állatmentő központ 2009-es bezárása után a holland AAP vállalta a csimpánzok tartását addig, míg megfelelő állattartó helyet nem találnak számukra.

Az holland AAP alapítvány vezetősége idén látogatott el Veszprémbe, és a látottak alapján úgy határoztak, az itt épült, Európában is egyedülálló létesítményben szeretnék elhelyezni az állatokat.

A rendkívül nehéz szakmai feladatra, a már kifejlett csimpánzok összeszoktatására egy csimpánzspecialista is érkezik az állatkertbe, aki bemutatja az újoncokat  Móninak és Taksonynak, akik a jövőben fajtársaikkal élhetnek egy csapatban. Néhány nap múlva a látogatók is találkozhatnak velük a Gulya-dombi Csimpánzvilágban.

Az AAP egy Almereban, 1972-ben alapított szervezet, amely egzotikus állatok mentésével foglalkozik. Ide olyan magánszemélyektől, állatkertektől, cirkuszoktól elkobzott állatok kerülhetnek, melyek tartása nem volt megfelelő.

Az AAP célja, hogy az eredetileg csapatban élő állatoknak újra megtanítsa a csapatban élést, annak szabályait, segítse a beilleszkedésüket, reszocializálja őket.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!