Ez ám a fogás! Hatalmas busa került a horogra 40 perc fárasztás után

Öt kiló szakítószilárdságú damillal is sikerült partra vontatni a 48 kilós busát Takács Gyulának, aki életében nem fogott még ilyen kapitális halat.

Tremmer Tamás

Évtizedes horgászmúltja van Takács Gyulának, a férfi 35 éve pecázik rendszeresen. Amikor csak teheti, a vízparton van. Így volt ez a héten is, a szabadságát a Balatonnál töltötte, természetesen horgászattal múlatta az időt.

A veszprémi férfi a hét közepén Tihanynál próbálkozott, napokon keresztül a gödrösi részhez, a szabad strand környékére járt pecázni. Pontyozni próbált, de teljesen "döglött" volt a víz. Órákon keresztül várakozott, de semmi nem történt, ami nem csoda, hiszen a 25-26 fokos vízben a halaknak sem volt étvágyuk. Aztán mintha balin rablást látott volna, váltott, elkezdett pergetni.

Sikerrel is járt, hiszen az első dobások egyikénél már megvolt a hala, majd rövid időn belül jött hozzá még kettő. Időközben zsinórt cserélt, mert beszakadt. 300 méter, öt kiló szakítószilárdságú, 25-ös damilt fűzött fel az orsóra. Gyula úgy gondolta, dob egyet, megnézi, miként működik a cucc. Ahogy aztán a 1,5-2 méter mélységű vízben tekerte ki a villantót, mintha valami rávágott volna. Érezte, ez nagyobb hal lesz az előzőeknél, akárhogy erőltette, nem akart a part fele indulni. Percek óta keményen dolgozott, már sejtette, hogy nem balin van a zsinór végén, de, hogy mi lehet, azt még nem tudta. A parton közben egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a háta mögött, az emberek ott szurkoltak neki. Azon izgult, nehogy elszakadjon a damil. Amikor végre meglátta, mi akadt a horogra, beleremegett: egy hatalmas busával kellett farkasszemet néznie.

Egy idős horgász nyugtatgatta: ha húsz percig nem megy el a hal, sikerül kivezetni a partra. Így is történt, negyven perces fárasztás után megszákolták, ami szintén nem volt egyszerű. Többen segítettek, bent álltak a vízben, s a szákot ráhúzták a hal fejére, úgy vitték ki a partra. A horog a busa farka fölött 15-20 centire akadt be. Volt nagy csodálkozás a kapitális hal láttán! Egy zöldségesnél mérték le, a digitális mérleg 48 kilót mutatott, a hal hossza 120 centiméter volt. A családja igen csak meglepődött, a felesége nem akarta elhinni, hogy azzal a vékony damillal sikerült megfognia ezt a kapitális halat. A busának hatalmas feje volt, s tele volt ikrával. A halat egy ismerősének ajándékozta, akik kiporciózták.

A pecás ezzel megdöntötte saját rekordját. Korábban ennek a súlynak a közelében sem járt. Egy 18 kilós harcsa volt élete eddigi legnagyobb hala, amit még 25-30 évvel ezelőtt fogott.

Talán mondani sem kell, továbbra is visszajár a Balatonhoz. Elsősorban pontyozik, de nem veti meg a ragadozó halakat sem. Akkor sem fog megsértődni, ha egy újabb busa akad majd a villantóra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!