Ez ám a meleg helyzet! - Kánikulában is dolgoznunk kell, vajon lehet-e?

Megyei körkép - Ma már az is szenved, aki egyébként bírja a meleget. A napi középhőmérséklet meghaladja a 27 fokot. A vasúttársaság közleménye szerint olvadnak a sínek. Csoda-e, ha az embert a hőguta kerülgeti?!

Munkatársainktól

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint kitört a kánikula az országban. Csütörtökön és pénteken többfelé 27 Celsius fok felett alakul(t) a napi középhőmérséklet, emiatt az egész ország területére vörös riasztást adtak ki. 

A hétvégéig marad a meleg - e bejelentést mindenki kezelje a helyén, az éppen nyaraló vendég vélhetően örül, a munkát végző valószűleg prüszköl. Ne legyenek illúzióink, a munkát a kegyetlen hőség ellenére is el kell végezni.

A légkondícionált irodákban persze sokkal kellemesebbek a körülmények, mint mondjuk az útépítésen, vagy a strandi lángossütőben, ez utóbbi helyeken dolgozóknak ilyenkor kínszenvedés az életük. Megváltásként várják a nyári záport.

Legfeljebb légkondicionált helyiségekben lehet kibírni az utóbbi napok kánikuláját. Ez azonban rengeteg embernek nem adatik meg, mi több, a helyzetet fokozandó forró kályhák, sütők mellett, netán egyenesen a tűző napon kénytelenek eltölteni a munkaidőt. Hogy lehet ezt kibírni, és milyen szabályok érvényesek a rendkívüli helyzetben? - ennek jártunk utána.  

- Sül a lángos, meg mi is - jellemezte a helyzetet egy frappáns és találó mondtattal Velez Sarolta. A fűzfői Föveny strand egyik büféjének dolgozója szerint 50 Celisus-fok biztos van a büfében, hiszen a kinti 36 Celsius-fokos hőmérsékletet még jócskán megspékelik az egyfolytában üzemelő hűtők, sütők.

- Teljesen mindegy, éppen hány lángos fogy, a sütőknek üzemelni kell, különben kihűl az olaj. Néha csinálunk egy kis huzatot, ám ez legfeljebb arra jó, hogy a szél felkap minden útjába akadó szalvétát - mondta. Védekezni semmivel nem lehet, a szűk létszámú személyzetnél mindenkinek megvan a maga feladata, a hűsítő csobbanásra csak a műszak végén van lehetőség. Addig is marad a szódavíz, amelyből a napi ajánlott mennyiség sokszorosa fogy, gyakorlatilag egész álló nap egyfolytában iszunk - tette hozzá.

- Mindig is meleg helyzet volt az Ajka Kristály Kft. üveghutáiban - mondta dr. Katzer Zoltán.

Az ügyvezető igazgatótól megtudtuk: ma már a hétből csak egy kemence üzemel, ezért annyira nincs forróság, mint pár évvel korábban. A hőmérsékletet folyamatosan mérik, de a nagy csarnokokban mennek a ventilátorok is, nem annyira vészes a helyzet. Fogy a hideg ásványvíz, s amikor szükségessé válik, plusz pihenőidőket is beiktatnak az üzemben.

Nesztinger Péter, az OMMF Közép-dunántúli Regionális Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban a szabad téren, tűző napon fizikai munkát végzők esetében munkaszervezéssel biztosítani kell óránként legalább 5-10 perces pihenőidők beiktatását.

A munkavállalók igénye szerinti mennyiségben, a folyadékveszteség pótlására ivóvizet kell biztosítani. Ezen intézkedések betartását a munkavédelmi felügyelőség ellenőrzi.

A hőségriadó szempontjából kritikusnak tekinthető időszakban (11-15 óra között) a balesetveszélyes és/vagy magasban végzett munkáknál fokozott körültekintéssel kell eljárni. 

Felmelegedett irodai munkahelyeken ezekben a napokban ott is célszerű engedélyezni a könnyebb, szellősebb ruházat viselését, ahol az előírások szerint zárt ruházat kellene.

Gondolni kell a tűző napon felmelegedett tárgyak, munkaeszközök érintéséből adódó balesetveszélyes helyzetek megelőzésére. A padozat nedvesítésével vagy a szabad terek locsolásával is lehet enyhíteni a forróságot.

A munkahelyi elsősegélynyújtó helyek kijelöléséről és az elsősegélynyújtás feltételeiről ilyenkor ajánlott a vonatkozó általános előírásokon túl is gondoskodni. Az esetlegesen előforduló panaszok (például fejfájás, szédülés, szemkáprázás, szomjúság, szapora szívverés) esetén a munkát azonnal abba kell hagyni.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítása munkáltatói feladat, így a pihenőidők meghatározásáról, illetve meghosszabbításáról a munkáltatóknak kell dönteni.

Fotocella váltotta ki az embert

Pápa - A hozzá nem értő azt gondolhatná, hogy a húsgyárban  a hús miatt  csak hűvös lehet. A technológiai folyamatok eleje (forrázókád, szőrtelenítés, pörzsölés) azonban meleg, mi több, forró, csak a közepétől hűs, illetve egyre hidegebb.

Politzer József, a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a gyárban a forrázókád melletti az egyetlen olyan munkahely, ahol tágabb a létszám, hogy az embereiknek legyen lehetőségük regenerálódni. A nagy meleg miatt ugyancsak ez az egyetlen hely, ahol valamelyest megengedett a könnyített munkaruházat.

Az itt dolgozók részére hűtött szódát, teát korlátlan mennyiségben biztosítanak, hogy pótolni tudják a folyadékveszteséget. A rendkívüli hőérzet miatt a pörzsölést két évvel ezelőtt teljesen automatizálták, az emberi tevékenységet fotocellák segítségével kiváltották.

Túlzás nélkül kijelenthető, nincsenek irigylésre méltó helyzetben azok az emberek, akik ebben a szaharai hőségben olyan munkahelyeken dolgoznak, ahol alapból is meleg van.

Erre különösen igaz, akinek nem volt része benne, el sem tudja képzelni a nehézségi fokát. Mert az útépítőnek nemcsak a nappal és a ultraviola sugárzással, hanem a felforrósodott aszfalttal is meg kell küzdenie.

Csoda-e, ha kornyadoznak?! De a tűzhely mellett sem hétköznapi... A sütődékben akár 50 fok fölé is emelkedhet a hőmérő higanyszála.

A nekivetkőzés sem hoz üdítő megoldást - az út mellett szénné éghet az ember, a kifröccsenő forró olaj ugyancsak maradandó sérülést okozhat. Ezek azok a kánikulai napok, amiket túl kell tudni élni. Aztán a téli fagyokban egyszer csak visszasírjuk a meleg helyzetet...

Tremmer Tamás
[email protected]
 
 

 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!