Hangyabolyba ültetett béka - Szerelmi fondorlatok a pincében

Méghozzá a kastély kispincéjébe, ahol Joó Emese a Néprajzi Múzeum interaktív kiállítása keretében bevezeti a szerelmi fondorlatok rejtelmeibe.

Emese 25 éve gyűjti az ezzel kapcsolatos népi hiedelmeket, boszorkányperekből, még élő szokásokból. Ezek az eljárások ismertek az 1700-as évektől, hiteles szövegek állnak rendelkezésre arról, miként végezték férfiak (!) és nők a szerelmi varázslást. A néprajzosnak nincs sok lehetősége valós helyzetben próbára tenni a tudását, mondja Emese a sejtelmesen berendezett kispincében, nem úgy, mint más, kézzelfogható tudományok művelőinek. Azt ugyanis, hogy a keresztút mellett hangyabolyba ültetett, vadonatúj cseréppel letakart, békából maradt két csont meghozza-e a tőle várt eredményt, vagyis a gereblyecsonttal megérintett személy a szerelmünk lesz, viszont ha meguntuk, csak meg kell szúrnunk a villacsonttal, s feloldjuk a varázslatot, nos, ezt nehéz ellenőrizni. Ezeket a hiedelmeket megtisztították a személyes benyomásoktól, megmaradt a cselekvés, az akció, amit a Néprajzi Múzeum (mely vendége a völgynek) elhozott Kapolcsra. Modern program, de az emberek ma is hisznek benne.

No de mi is a varázslás maga? Emese fűszeres borral kínál, a kínálást ugye hagyományosan nem lehet visszautasítani, viszont ha ezután történt valami, gyakran mondták: volt valami az ételben, italban... A fűszeres (chilis, gyömbéres) bor után tükör elé ültet, ahol az arcomban meg kell rajzolnom egy átlátszó fóliára a vágyott személy arcát. (A férjem portréja sajnos csak a szemüveggel stimmel, Emese nevet: ugye fura a saját arcunkra rajzolni?) Ezután új gyertyát kell gyújtani, a használatossal ellentétes kézzel, vagyis esetemben ballal, és ugyanezzel egy teljes kört rajzolni sóval, mindez a védelem, a tisztulás, értékőrzés miatt. A régi varázslók valami személyeset sütöttek a süteménybe, kenyérbe, borzasztónál borzasztóbb dolgokat, mint a haj, köröm, menstruációs vér, most beérjük azzal, hogy a pince tetejére vetülő árnyékomból kapargálok a tenyeremre, ezt vetem a mézes tésztába. A méz az édes élet, a kötőanyag. Míg a tészta kisül, egy üres képkeret egyik felébe ülök.

Emese lefotózza a delikvenst, feltölti a Facebookra, s ott kitölthetik a hiányzó helyet a kiszemelt személlyel. Aztán már csak a rózsaszirommal telt lakodalmas edény felett kell háromszor, hétszer elsuttogni a vágyunkat. A mézeskalács kisült, Emese úgynevezett elevencsomót köt piros fonalból (szerelmi kötés), amit ha meghúzunk, szétbomlik, vagyis ha meguntuk, a varázslat elengedi a szeretőnket. Ja és persze a mézeskaláccsal majd meg kell kínálni őt, hogy hasson a mágia.

El sem hinnénk, de Emese állítja, akik hozzá jönnek (előre be kell jelentkezni, és minden napja zsúfolt), igen komolyan veszik a varázslást. Hiszen az idők változnak, de a régi praktikák és az emberi természet alapvetően nem.