Lokálpatrióták kérdései

Veszprém - Molnár Ernő, a Lokálpatrióták elnöke, valamint az egyesület alelnöke, Kavalecz Tibor tartott sajtótájékoztatót kedden a város költségvetéséről, illetve a a társasházak banki hitelfelvételének visszáságairól.

Németh F. Bernadett

Molnár Ernő kérdést intézett Debreczenyi János polgármesterhez, hogy az 8,5 milliárd forintos hitel miből áll össze és nem veszélyezteti-e a költségvetést.

A polgármester részletezte a hitelállományt, melyből hárommilliárd működési hitel, 5,4 pedig fejlesztési hitel. Az aréna építéséhez a város nem vett fel hitelt, ahogy a Tiszta Európa programhoz sem.

Az elöljáró megjegyezte, a képviselő is megszavazta a költségvetést. Molnár Ernő szerint viszont az aréna és a Tiszta Európa program költségeit a közüzemi zrt. állja, s ha nőnek a kiadások, félő, hogy azok az őszi szemétdíjakban jelennek meg.

Kavalecz Tibor hosszasan ismertette, hogy a lakóház, melynek közös képviselője, milyen, jórészt bürokratikus buktatók miatt, miért nem jutott banki hitelhez a panelprogram lebonyolításához. Miért nem egyszerűbb és papírmentesebb a hitelfelvétel, miért nem segítik a társasházakat energiatakarékos beruházásokhoz, tette fel a kérdést.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!