Utcazene szubjektív - Avagy mit ne hagyjunk ki?

A július közepén startoló Veszprémi Utcazene Fesztiválon száznál is több banda/előadó szórakoztatja a nagyérdeműt, ezért nehéz a választás. Megkértük ezért Muraközy Pétert, Murakot, a főszervezőt, hogy ajánljon programot a dzsembori négy napjára - szigorúan szubjektíven.

Szabó Péter Dániel

Első nap (július 14. szerda):
A Séd mozinál található nagyszínpadon zenél a Giulia y Los Tellarini a végzet hóbortjáról és a véletlenek találkozásáról szól. Ez a végzet vezette az olasz énekesnőt, Giulia Tellarinit egy harmónikával a kezében a barcelonai MaikMaier studióba, ahol találkozott Maik Alemanyval, Jens Neumaierrel és Alejandro Mazzonival. Azonnal beleszererettek a hangjába, így a három zenész Giuliával belekezdett egy projektbe, mely zenei képet fest a világ minden részéről: mediterrán temperamentum, szuggesztív, sanzon, latin tremendismo, mexikói tragédia és jazz elegancia.

A várban ezt követően lép színpadra Parov Stelar és zenekara, akik a VOLT után remélhetőleg Veszprémben is bizonyítják majd világsztár(közeli) státuszuk miértjét.

Második nap (július 15. csütörtök):
Elsőként mindenképp a Che Sudaka koncertjét ajánlom. Ez a jórészt argentin és kolumbiai bevándorlókból alakult barcelonai utcazenekar viharos tempóban emelkedett a világzenei slágerlisták élére. Ska, salsa, reggae, dub, punk, akusztikus gitár, és elektronikus kütyük, eszméletlen életvidámság, ehhez hol ironikus, hol véresen komoly szövegek. A Che Sudaka remekül példázza, hogy az utóbbi évtizedben milyen fantasztikus hellyé vált Barcelona, és hogy a Mano Negra zenei hagyománya nem halt ki, sőt élőbb mint valaha.

Érdemes még megnézni az egyik legnépszerűbb spanyol banda, a Los Aslandticos koncertjét is. A "mestizaje" (fusion) stílus egyik legreprezentatívabb képviselői egyébként minden este különböző helyszíneken lépnek fel a fesztivál során. A barátokból verbuválódott csapat kezdetben egy aslandi betongyár udvarán járt össze zenélni és bulizni. Az első koncertjük bevételéből tudták rögzíteni a demójukat, ami az internetnek köszönhetően számos országba eljutott. Így tetszett meg zenéjük egy ismert cordobaii producernek is, kinek közreműködése által aztán hirtelen a zeneipar közepén találták magukat.

Harmadik nap (július 16. péntek):
A fesztivál talán legnagyobb sztárja lép fel ekkor. Az Egyesült Államokból érkező Brooklyn Funk Essentials koncertje izgalmas szórakozást ígér, a legendás new york-i acid-jazz-funk reggae csapat ugyanis ritkán hibázik élőben.

Negyedik nap (július 17. szombat):
Az olasz Gabin bulija kihagyhatatlannak tűnik. A Filippo Clary és Max Bottini alkotta formáció két első albumát (Gabin és Mr. Freedom) több mint harminc országban adták ki, az USA-tól kezdve, Franciaországon át, egészen Ausztráliáig. Zenéjük nem ismer országhatárokat, csak a kifinomult hangok és hangulatok kedvelőit világszerte. A filmvilágban is jelen vannak a srácok, a Bang Bang to the Rock and Roll című nótájuk a Fantasztikus Négyes című moziban hangzik fel, de Gabin-muzsikák csendülnek fel a Sírhant Művek, a Szex és New York, a Grace Klinika, A Hatodik Kapocs és az Ugly Betty című sorozatokban is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!