Beperelték egymást - Élve jogával, el akarta zárni a vizet

Ajka-Padragkút - Mivel tulajdonosi jogával szeretne élni, beperelte a város önkormányzatát, a Dunántúli Regionális Vízművet és a Bakonykarsztot is Ábrahám Attila.

Tóth B. Zsuzsa

Úgy tervezte, hogy a múlt hét végén elzárja a vizet vagy lezárja az ingatlant, amelyen a nyomásfokozó szivattyú áll, azonban mint kiderült, egyik sem történt meg.

- Továbbra is szeretnénk lezárni az ingatlant, de ez szombaton nem történt meg. Ugyanis azt akarjuk, hogy továbbra is működjön a szolgáltatás, megállapodnánk az illetékesekkel. Keressük a megoldást, hogy a lezárás után, ha meghibásodás lép fel, a vízmű azért hozzáférjen - nyilatkozta lapunknak Ábrahám Attila, akinek az édesapja nevén van most az ingatlan. Hozzátette, hogy a tervezett szombati lezáráson jelen volt a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV), a rendőrség, polgárőrség, több szomszédos ingatlantulajdonos, de semmi nem történt. Ettől függetlenül hétfőn beperelte az ajkai önkormányzatot, a DRV-t és a Bakonykarsztot.

Dr. Horváth József, Ajka alpolgármestere megerősítette, hogy szombaton a helyszínen nem történt atrocitás, ugyanakkor hozzátette, hogy Ábrahám Attilának a víziközműhöz semmi köze.

- A terület egykor a termelőszövetkezet tulajdona volt, az önkormányzat beruházott ott egy víziközműre, majd átadta a DRV-nek, hogy az az ott létesített átemelővel adhassa át a vizet a Bakonykarszt részére. A felszámolóbiztos a területet időközben mindenestül eladta. Víziközmű csak állami és önkormányzati tulajdonban lehet, de véletlenül árverés útján magántulajdonba került. A felépítmény tehát Ajka város tulajdona, a használó pedig a DRV. Közérdekű üzem megzavarásának az előkészülete is bűncselekmény, ezért tettünk feljelentést Ábrahám Attila ellen - mondta az alpolgármester.

Az önkormányzat felajánlotta, hogy ötvenezer forintért  megveszi a területet, Ábrahám Attila azonban ezt nem fogadta el, ötvenmilliót kér érte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!