Halálos munkabaleset! 11 métert zuhant a tetőről

Márkó - Nem élte túl a 11 méteres zuhanást, a helyszínen életét vesztette egy márkó beruházáson dolgozó férfi.

Tremmer Tamás

A hét közepén, az esti órákban Márkó határában csarnoképítés közben halálos munkabaleset történt. Egy Szabolcs megyei alvállalkozó alkalmazottai a csarnok tetőszerkezetét szerelték.

Munka közben egy 42 éves bádogos kiment a tetőre, és a tetőszerkezet másik nyílásán keresztül 11 méter magasból a csarnok talajára zuhant. Fejsérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen azonnal életét vesztette.

A munkabaleset kivizsgálását az OMMF Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelőségének munkatársai azonnal megkezdték, a vizsgálat végleges lezárása későbbre - 45 munkanapon belül – várható, tájékoztatott Nesztinger Péter.

A regionális igazgató hozzátette,  a munkavédelmi felügyelők elsődleges megállapításai szerint a tetőn leesés elleni védelem mellőzésével tartózkodtak.

A munkabaleset súlyosságát befolyásolhatta, hogy a dolgozón nem állszíjazattal ellátott védősisak volt, így az eséskor a fejéről leesett. A munkavédelmi előírások következetes betartásával a baleset megelőzhető lett volna.

Korábbi tapasztalataik alapján a súlyos munkabalesetek – így a nagyszámú beeséses, leeséses baleset - okai közt személyi mulasztások is gyakran szerepelnek.

A megelőzést elősegítve az OMMF központjában és a területi felügyelőségek irodáiban is működő tanácsadó szolgálat munkatársai a munkavédelmi előírásokról tájékoztatást, felvilágosítást adnak annak érdekében, hogy ismerethiány ne legyen az akadálya a szakszerű munkavégzésnek. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!