Eső után mindig kisüt a nap

Ők sem érzik így. Olyan a város, mint a katasztrófa-sújtotta terület, és az is, csak még a hatóságok nem látták be. Úgy lépünk be a városba, mintha legalábbis a roswelli 51-es körzetbe akarnánk bejutni. A buszmegállóban sokan apatikusan bámulnak maguk elé, van, aki a kötelező maszkot sem viseli, amit pedig állítólag a népegészségügyi szolgálat büntet is, a devecseriektől mindenesetre ezt halljuk. Miért nem hord maszkot, kérdezem az egyik idős asszonyt, aki unokáival várakozik - a gyerekeken van porálarc -, mire kelletlenül válaszol, hogy minek, az első napokban senki nem mondta, hogy kell, most meg már mindegy. Fullad persze, inhalálni is jár, de maszkban nem lehet élni, közli. Próbálta már egész nap viselni? - kérdez vissza. Vicc az egész, összegzi, hiszen a hatóságok szerint elég egyszer levenni a maszkot, már hasznavehetetlen, ha pedig minden étkezésnél, beszélgetésnél, stb. levennék, a világ maszk-készlete sem lenne elég a családnak. Hát nem hordja. Ennyit tudok meg, s amikor a nevét kérdem, még idegesebb lesz: hagyjam békén mondja, elege van az újságírókból, akik hetek óta abból élnek, hogy mutogatják őket.

Porálarcot a honvédség is osztogat az újságíróknak, akik Hende Csabát kísérik a helyszíni szemléjén, miután megtartotta grandiózus sajtótájékoztatóját a városháza előtt. A sajtókapcsolati referens megjegyzi, hogy ő asztmás és nem fullad, szerinte nem rossz a levegő, de én vegyek csak a dobozból, mondja. Én meg veszek, mert sokadszor járok erre és bárki bármit mond, a szervezet emlékezik: kapar a torkom és a fejem is megfájdul. Pedig a levegő közel sem olyan szúrós, mint az első héten.

A médiaérdeklődés csekély ahhoz képest, hogy néhány napja még három busz telt meg zsurnalisztákkal, most egyetlen terepdizájnossal állunk meg Meggyespusztán és rontunk rá amúgy huszárosan az évek óta üresen állott, ámde a miniszter tájékoztatása szerint jó állapotba hozott lakásokban elhelyezett otthontalanokra. Tölgyesiék! - ismerem meg a devecseri házaspárt, akikkel a katasztrófa utáni első napokban találkoztunk fotós kolléganőmmel, és valami bizarr feldobott hangulatban beszélgettünk egy jót, miközben a családfő folyton ugratott minket, s egyszer csak betoppant maga, az altábornaggyá előléptetett Bakondi és érdeklődött, mi a helyzet náluk. János akkor szerényen azt mondta: vannak rosszabbul jártak, lám, a szemben lakó szegény cigányoknak a házukat is kidöntötte, földönfutóvá téve őket. Akkor még azt hitte, ő nem lesz földönfutó, most mégis az önkormányzati bérlakássá avanzsált szoba-konya honvédségi lakásban húzza meg magát feleségével, fiával. A játékosság teljesen kihunyt a szeméből. Felesége engedelmesen nyilatkozik valamelyik tévének, ő meg mutatja a szegényes holmit, amit a házból el tudtak hozni. Kényelmes, szép fotel, egy jobb televízió idézi az egykor jó ízléssel, sok gonddal berendezett, két szintes családi ház miliőjét. A többi bútort Ausztriából kapták, mondja a családfő. Azt a kényelmet már nem tudják visszaadni, állapítja meg, öt szoba, két fürdő, több mint kétszáz négyzetméteren... A kárpótlásról meg nem tudnak semmi konkrétat. Szétveti az ideg, ahányszor visszamegy a lakhatatlanná vált házhoz, amiben se gáz, se villany. Azért most is van jó szava mindenkihez, elszorul a szívem üdvözlésén: hogy van?

A sajtóval megerősített csapat, ahogy jött, huszárosan távozik is, Tölgyesiék egy ölelés után maradnak, a férfi búcsúszava elkísér: eső után mindig kisüt a nap.

A nap viszont nem lenne jó a vidéknek, száradna az iszap, ami még mindig jócskán kinn van a földeken, bár Kolontár határában egészen jól összeszedték. Kolontár vörösből fehérre, majd piszkosfehérre váltott, szellemfalu leginkább, csak a katonák nyüzsögnek, jelentenek Hende Csabának, aki nem fukarkodik a dicsérő szóval, lendületesen, katonásan masíroz végig az építési területen, ahol katonái hidat húznak, mert "ha nincs is ház, közlekedni akkor is kell egy országban", válaszol az egyik tévés kérdésére, miszerint minek ide híd, ha a túloldalon lévő házakat úgyis elbontják. Majd egy másikra is katonásan felel: az biztos, mint a halál, vagyis hogy a honvédeket, akik részt vettek a mentésben, helyreállításban, meg fogják jutalmazni. A miniszter maga talált ki erre és csakis erre az alkalomra kitüntetést.

A tévéstábok egymásnak adják a minisztert, a háttérben csendesen, rezzenéstelen arccal áll Kolontár polgármestere, Tili Károly és a honvédségi szóvivőnek meséli annak a fiatalembernek az esetét, aki először lelte halálát az iszapban. A polgármester és egy idős asszony is látta, amikor nekirugaszkodott terepjárójával az iszapnak. Segélykérést hallottak egy távolabbi házból, de a traktor nem tudott átvágni az iszapon. Pados Zsolt autója is beleesett egy mélyedésbe, a rettentő erejű sodrás megfordította és vitte is tovább. A férfi kimászott a lehúzott ablakon, de megmenekülni már nem tudott.

A tragikus eseményekre a vörös házfalak, növények emlékeztetnek, Nagy Anna kormányszóvivő az őt körülálló újságíróknak meg is jegyzi, úgy szakítana az egyik, derékig vörös almafáról gyümölcsöt, de hát itt már ehetetlen minden. Aztán őszintén megdöbben, amikor az egyik kolléga közli, Ajkán és a környéken megemelkedtek az albérleti árak. (Később érdeklődöm néhány ingatlanostól, de nem erősítik meg az információt.)

Visszatérünk Devecserbe. A buszon a sajtósok közlik, hogy fotózhatjuk, felvehetjük, amint Hende Csaba kiszáll és szót vált a rendőrökkel, akik minden távozó autót lemosnak, aztán szétszéledünk.

Devecser csendes. Hihetetlen, de a házakból, amiket először ért el az ár, még mindig hordják az iszapot. 17 nappal később még mindig van mit takarítani. Nehéz elképzelni, hogy itt két nap múlva nem lesz iszap, ahogy azt a hatóságok ígérik. Kijutni épp olyan nehéz a városból, mint be. A kastélykertben munkagépek dolgoznak, a fák derékig iszaposak. Az utakat "Tiszta szép Budapestért" feliratos, narancssárga autók locsolják, hogy a vörös por ne szálljon a napsütésben. A kólás képviselő menet közben, autóból, mobiljával kamerázza az iszapos várost, katonai lajtos kocsi araszol a tiszta ivóvízzel.

Ki kellett volna telepíteni innen mindenkit a második napon. Mert ahogy Orbán Viktor is megmondta: itt nem lehet élni.