Kárfelmérő bizottság létrehozásáról döntött a megyei védelmi bizottság

Veszprém - Kárfelmérő bizottság létrehozásáról döntött a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság, hogy pontosan felmérjék a lakosság igényeit, az iszapömlés miatt károsult területet és ingatlanokat - mondta Lasztovicza Jenő, a testület elnöke a bizottság keddi, devecseri ülését követően az MTI-nek.

MTI

A döntés értelmében a biztosító szakembereiből, statikusokból, építészekből álló kárfelmérő bizottság fogja megvizsgálni a lakossági igényeket, hogy pontosan tudják, ki akar a településen maradni és ki költözik el. Megállapítják továbbá, hogy kinek milyen követelése lehet. A szakértők Devecser érintett területein házról házra járva vizsgálják meg, hogy kinek milyen kára keletkezett - közölte a bizottság elnöke.

Lasztovicza Jenő tájékoztatása szerint Kolontáron a gátépítés által érintett nyolc ingatlan közül négynek a tulajdonosaival már megegyeztek az adott épületek elbontásáról, hárommal folyamatban van az egyeztetés, egy tulajdonost súlyos sérülésekkel még kórházban ápolnak.

Hozzátette: bár az ügyvédek még több esetben egyeztetnek, a nyolc ingatlant mindenképpen ledózerolják.

Kolontár település zárlatáról a védőgát megépülését követően dönt a belügyminiszter - mondta a testület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!