Nyitottság, együttműködés - Porga Gyula az aktuális feladatokról

Veszprém - Meg kell találni a munkához a szövetségeseket, mondta Porga Gyula, a város új polgármestere, akivel hivatalba lépésének napján beszélgettünk.

Balla Emőke

- A választás előtt óvatosan nyilatkozott az esélyeiről.

- Benne volt a levegőben, hogy sikerül nyerni, de a támogatási arány, a 64 százalék meglepett. Ekkora támogatottsága polgármesternek még nem volt Veszprémben. Nagy öröm, de nagy felelősség is. Konszenzus jött létre a városban, és ennek a konszenzusnak én állok az élén, ez azt is jelenti számunkra, a pártpolitikai viták helyébe a várospolitikát kell állítanunk. A győzelmet alázattal kell fogadni. Alázattal és felelősséggel szeretnék dolgozni az elkövetkező négy évben, úgy, hogy azok a választók, akik most elfogadtak, ne legyenek csalódottak, sőt, akik nem engem választottak, ők is győztesnek érezzék magukat.

- A képviselőjelöltek esetében ilyen eredményre számított?

- A célunk az volt, hogy mind a tizenkét egyéni körzetben nyerjünk  amikor kimegy az ember a pályára, győzni megy ki. Mindegyik jelöltünk úgy indult a versenyben, hogy ő győzzön, és mi mindent meg is tettünk, hogy sikeresek legyenek. Volt három-négy olyan körzet, amitől tartottunk egy kicsit, de jól döntöttünk, amikor a jelölteket a tapasztalat és megújulás jegyében összeállítottuk. A választási eredmények igazolták taktikánkat.

- Ma vette át a hivatalt, korábbi alpolgármesterként jól ismeri az ügyeket.

- Sőt, sok folyamatban lévő ügynek én voltam a felelőse, nagy terület tartozott hozzám. A város ügyeinek átvételét illetően képben vagyok, a polgármesteri egyszemélyi felelősség még- is más, mint az alpolgármesteré.

- A folyamatban lévő ügyeket folytatja az új testület?

- Nem is tehet mást. Vannak megkezdett beruházásaink, Kertek és kolostorok projekt, belvárosi rehabilitációs projekt, BudapestJutasi úti körforgalom, ezeket át kell venni az új testületnek.

- Polgármesterként melyek az első teendői?

- Elsősorban technikai jellegűek. Csütörtökön alakuló ülés, majd ahhoz, hogy a közgyűlés el tudjon kezdeni működni, meg kell választani a két alpolgármestert, fel kell állítani a bizottsági struktúrát.

- Korábban szó volt arról, az egyik alpolgármester kívülről jön, az eddigi gyakorlattól eltérően nem tagja a testületnek.

- Úgy ítélem meg, az egyéniben bejutott tizenkét ember között van alkalmas, akire ezt a feladatot, ezt a terhet  rá  lehet  bízni  tehát nem lesz külső alpolgármester. A bizottságok száma a korábbinál kevesebb lesz, hiszen a képviselők száma is kevesebb.

- A kisebbségben lévő öt képviselőre milyen arány- ban számít a bizottsági munkában?

- A választási eredményekkel arányos lesz a képviselet a bizottságokban, mind a belső, mind a külső szakértők tekintetében.

- Polgármesterként más feladatai lesznek, mint al- polgármesterként voltak. Mit gondol, ön is, személyisége is változik?

- Bízom benne, hogy én nem változom. Biztosan más típusú polgármester leszek, mint a korábbiak, mivel alapvetően más a személyiségem. Egy jó vezetőnek nem biztos, hogy mindenhez érteni kell, de olyan stábot, háttércsapatot kell felépíteni és egyben tartani, amely segíti a munkát. Nem irányítani szeretném a várost, hanem szolgálni.

- Korábban a párbeszédre, partnerségre helyezte a hangsúlyt.

- Nyitottság, párbeszéd, együttműködés  ez is a személyiségemből adódik. Kellenek azok a szövetségesek, akik szeretik a várost és segítenek abban, hogy Veszprém ne csak Magyarországon, de Európában is látható legyen. Számítok a civil szervezetekkel való szoros együttműködésre.

- Vajon Veszprémre számíthatnak-e mások, gondolok itt a katasztrófa sújtotta települések lakóira?

- Kedden felhívtam a devecseri és a kolontári polgármestereket, felajánlottam nekik, ha olyan segítségre van szükségük, amit egy megyei jogú város tud adni, azt meg- adjuk. Az alakuló ülésen a közgyűlés nyilván elfogadja a javaslatomat  mivel a korábbi tanácsnoki rendszert megszüntetjük , hogy a tanácsnoki keretben lévő összegeket ajánljuk fel a katasztrófa sújtotta területek önkormányzatainak.

 

Kiemelt feladat a munkahelyek megőrzése, lehetőség szerint munkahelyek teremtése. Veszprém hagyománya, múltja, pezsgő kulturális jelene arra predesztinál bennünket, hogy a turizmus adta lehetőségeket is kiaknázzuk, éljünk az egyetemi tudásközpont, kutatás-fejlesztési projektek adottságával. Bízom benne, hogy erre az alapra épülve minél több cég települ Veszprémbe és környékére, valamint az új ipari parki fejlesztések szintén munkahelyeket tudnak létrehozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!