Szürettel emlékeznek Nagy Imrére

Immár hagyomány, hogy az 1956-os forradalom kirobbanásának évfordulója előtti napokban szürettel, koszorúzással emlékeznek Badacsonytomajon Nagy Imrére. A mártír miniszterelnök ugyanis utolsó békés, polgári napját itt töltötte. Barátja, Zabó János birtokán szüretelt.

Szijártó János

Ma is szüretelnek azon a birtokon, őrzik a több mint fél évszázados emléket. 1956. október 22-én Nagy Imre is itt szedte a szőlőt. A több szempontból is különleges emléket a Zabó család leszármazottain kívül az önkormányzat, több civil szervezet, párt is őrzi. A szőlőben emlékmű, valamint a Zabó-ház oldalán lévő emléktábla jelzi az utókor számára az akkori eseményt.

Két idősödő úr üldögélt egymás mellett nyakig a hévízi gyógyvízben. Szóba elegyedtek.

- Honnan érkezett ide? - kérdezte az egyik.

- Én Badacsonyból. És maga?

- Én Somogyból, azaz onnan származom. De ha maga badacsonyi, árulja el, van-e még jó bor arrafelé?

- Hát miért ne lenne, szőlősgazda vagyok...

- Valahogy így kezdődött még 1955-ben feleségem nagyapja, Zabó János és Nagy Imre miniszterelnök között az ismeretség, ami aztán egészen jó kapcsolattá, baráti viszonnyá fejlődött - idézte fel kérésemre a családi körben azóta nagyon sokszor megemlegetett történetet Sipos Tihamér. - Én ugyan később kerültem a Zabó családba, de a történet minden apró mozzanatát annyiszor hallottam, hogy minden részletét pontosan tudom idézni - mondta mosolyogva a jó nevű, ismert badacsonyi szőlősgazda.

- A hévízi ismeretség alapozta meg azt az elképzelést, hogy a miniszterelnök részt vegyen egy szüreten, egy igazi badacsonyi szüreten. Erre konkrét ígéretet is tett, amikor 1956 nyarán ellátogatott ide. A miniszterelnök tartotta is a szavát, október 22-én feleségével, lányával és Ferkó nevű kis unokájával megérkezett. A helyiek nagy meglepetésére egy lengyel gyártmányú kis Pobeda taxival érkezett. Persze mindenki egy fekete Csajkát várt,  az akkori politikai elit jellemző autóját.

Nagy Imre jól érezte magát Badacsonyban. Fogyasztott egy kis bort, a szürkebarát és az olaszrizling volt a kedvence, úgyhogy abból kóstolgatott, de a zsíros kenyeret is elfogadta hozzá. Somogyi származású révén némileg értett a szőlőhöz. Elvégre vidéki gyerekként nőtt fel. Politikáról viszont egyáltalán nem beszélt.

A békés badacsonyi szüreti történet azonban nem úgy végződött, mint tervezték. Október 22-én késő este, már a fővárosban pattanásig feszült helyzet alakult ki, így jött az autó Tapolcára Nagy Imréért. Nem volt választása, mennie kellett Budapestre. Nem tudhatta, hogy mi vár rá, mint ahogy azt sem, hogy ez volt élete utolsó, békés napja.

- Sokszor elhangzott később, Nagy Imre halála után, a szocialista vezetők, pártemberek szájából, hogy ő Badacsonyban készítette elő az ellenforradalmat. Azon túl, hogy az ellenforradalom meghatározás már eleve téves, le kell szögezni, hogy a miniszterelnök nem készített elő itt semmit. Egy baráthoz jött, szüretelni, a szíve hozta ide, erre vidéke. Az a birtok, ahol szüretelt, ma is a család kezében van, őrizzük emlékét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!