Meglepetés anyukákkal

Budapest - A babázás nem törte meg a karrierünket, nem volt mit fogalmaz félig tréfásan, félig keserűen Fehér Adrienn, s kolléganője, Jónás Andrea buzgón helyesel. A két fiatal színésznő, összesen három gyermek - két fiú és egy kislány - anyukája a pesti Broadway és a fővárosi közönség meghódítására készül, az Álomlányok című meglepetésprodukcióval.

Osváth Sarolta

A lányok a Kabaré24  Mikroszkóp színpadán tulajdonképpen saját történetünket játsszák el, zenében elbeszélve - mondta Csonka András, aki sztárvendége az előadásnak. - Az Álomlányok musical, majd később a történetből készült film az érvényesülésről szól és nagyon egybeesett a mi karrier nélküli pályakezdésünkkel -vette át a szót Fehér Adrienn.

Cserháti Zsuzsa volt az egyik mentorunk, aki sokat segített az elindulásunkkor, az utolsó leme-zén együtt is énekeltünk. Ő mutatta meg nekünk az Álomlányok zenei anyagát. A musicalből készült film sajnos már csak a halála után jelent meg Magyarországon. Ez szinte jeladás volt számunkra, hogy meg kell csinálnunk a saját show-nkat. A film amerikai fekete énekesek történetét dolgozza fel, nem is szokták megadni a jogokat, csak  elő-adáshoz, amelyekben fekete énekesek a szereplők. 

- Ezt mi úgy cseleztük ki, hogy saját álomtörténetünk keretébe helyeztük a dalokat. Az első részben magunkat játsszuk, két kismamát, akik nem találják a helyüket a világban, művészi ambícióikat senki nem méltányolja, tehetségük rajtuk kívül senkit nem érdekel. Álmodoznak arról, hogy előadják a Dreamgirls musicalt és ez lesz a nagy kiugrás számukra. A második részben ez valóra válik.
 
A színésznők a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagjaiként kezdték a pályafutásukat. Játszottak, jelen voltak, de úgy érezték, egy helyben topognak, s a szakmai létjogosultság, amire vágytak, egyre messzebb kerül.
 
- Eléggé el voltunk keseredve. Van egy pont, amikor az ember magában keresi a hibát és kezd nem hinni önmagában. Gondoltam egyet és felhívtam Verebes Istvánt, aki akkor még nem volt a Kabaré 24  Mikroszkóp igazgatója. Tudtuk, hogy korábban kedvezően nyilatkozott rólunk. Ebbe kapaszkodva gondoltuk, megkérdezzük, mit gondol a pályánkról, a hogyan továbbról. Ő biztatott, hogy csináljuk meg a Dreamgirlst.
 
A székesfehérvári színházban kaptak lehetőséget először, hogy álmukat megvalósítsák. Az Álomlányok show-műsor nagy sikerrel ment, majd a színházi vezetőváltás őket is, a programjukat is levette a műsorról.
 
- Tudjuk azt, hogy ma a színészi-énekesi pálya nem arról szól: valaki majd észreveszi, hogy milyen tehetségesek vagyunk és összetöri magát, hogy bennünket foglalkoztasson - vetette közbe Jónás Andrea. - Manapság az ismertséget a médiaszereplés jelenti, és annak, aki nem hajhássza ezt a népszerűséget, nagyon nehéz dolga van.

A tehetségkutató versenyek pedig semmihez sem hasonlítható ismertséget adnak a résztvevőknek. Ebben a médiaőrületben mi nem tudunk, nem is akarunk részt venni, hiszen semmilyen karrier nem ér annyit, mint a család, az, hogy a gyerekeinket magunk neveljük. Úgy gondoljuk, hogy értékes, jó színvonalú előadásokkal, igazi művészi munkával azért még mindig meg lehet  meg fogjuk - hódítani a közönséget.
Verebes István továbbra is figyelemmel kísérte a két tehetség   pályáját és meghívta őket az Álomlányokkal a Mikroszkóp színpadára.
 
- Borzasztóan örültünk neki, bár természetesen át kellett dolgoznunk egy kicsit a show-t kisebb színpadra, kisebb zenekarra, de nagy örömmel tettük. Gondoltunk arra is, ilyenkor az emberek karácsonyi, év végi hangulatban vannak, ezért elhangzanak az ide illő aktuális slágerek is.

Öröm volt csatlakozni

Csonka András pályája a kezdetektől összekapcsolódott a két énekes-színésznőével, közülük is elsősorban Fehér Adriennével, akivel színitanodás korukban szövődött a barátságuk. Az ismert színész-énekes-műsorvezető ritkán vállalkozik vendégszereplésre, kizárólag a lányok személye miatt mondott igent a felkérésre.  Nekem fontos, hogy olyan tehetséges emberekkel dolgozzam együtt, akik harmonikus személyiségek. Ők ketten hátuk mögött kiegyensúlyozott családdal, normális életfelfogással - ezek közé tartoznak. Kitűnő énekesek, előadóművészek, és a darabban világslágerek hangzanak el, amihez öröm volt csatlakozni.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!