Be fogják hajtani a kint lévő pénzt

Balatonfűzfő - Százhuszonhárom millió forintos hiánnyal fogadták el a képviselők a város költségvetését a keddi ülésükön.

Mátételki András

A település összesen 1,7 milliárd forintból gazdálkodik idén, amiből a legnagyobb tétel a polgármesteri hivatal működtetése, ez 632 milliót forintot tesz ki. A normatív támogatáson felül a város 114 milliót az Irinyi iskolának, 74 milliót a Szivárvány óvodának ad, míg a múlt évhez viszonyítva öt millióval kevesebb jut a művelődési háznak. Újdonság viszont, hogy létszámuk egy személlyel gyarapodott, aki majd a teleházban dolgozik, s az informatikai feladatokat látja el napi nyolc órában. A városgondnokság fele annyi pénzből (66 millióból) gazdálkodik idén, ugyanis jelentősen lecsökkent a közhasznú munkások száma.

Az 2007-ben kibocsátott, 750 milliót érő kötvénynek húsz éves futamidő végén a majdnem a dupláját kell visszafizetnie a városnak. Idén 16, jövőre 51, 2013-ban és 2014-ben 85-85 milliós törlesztéssel számol a város. Ebből a pénzből jelenleg 388 millió áll a rendelkezésükre, amiből 208 milliót szánnak a Fövenystrand felújítására, amihez jelentős pályázati pénzt nyertek.

A költségvetés elfogadásakor az eredeti 120 milliós hiány "felkúszott" 123-ra, ugyanis a testület megszavazta, hogy a civil szerzetek idén 4 helyett, 5,5 milliót kapjanak. Elképzeléseikre, mint eddig, pályázniuk kell. A másik másfél millió forintból megteremtik annak a technikai lehetőségét, hogy a helybeliek a város honlapján élőben követhessék figyelemmel a testületi üléseket, az ott elhangzó vitákat, érveléseket. Ebben a pénzben benne van egy újabb térfigyelő kamera elhelyezése közterületen, s öt helyen valósítják meg az ingyenes hozzáférést az internethez például a strandokon, a művelődési házban.

Arról is döntés született, hogy még az első félévben feltárják a lehetőségeit annak, hogy miképpen juthatnak plusz bevételhez Fűzfő. Az elképzelések között szerepel telkek kialakítása és értékesítése is.

Marton Béla polgármester az ülés végén lapunk érdeklődésére elmondta, a városnak jelenleg 200 milliós a kintlevősége, amit következetesen be fognak hajtani. Ennek érdekében az adóhivatalhoz és a behajtással foglalkozó cégekhez fordulnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!