Elrabolták Tripoliban Kadhafi volt protokollfőnökének lányait

Párizs - Elraboltatta és az állami televízióba vitette egykori protokollfőnökének két lányát Moammer Kadhafi líbiai vezető azért, hogy azok nyilvánosan cáfolják meg apjuk Franciaországban adott nyilatkozatait - közölte csütörtökön a párizsi emigrációban élő Núri al-Miszmári ügyvédje.

MTI

"Jelenleg is Kadhafi embereinek kezei között vannak, ami bizonyítja, hogy bosszút akarnak állni" - mondta Frédéric Landon. Az ügyvéd jelezte: nem érti, miért utasította el a francia belügyminisztérium Miszmári kérését, amellyel rendőri védelemért folyamodott Franciaországban.
   
A volt protokollfőnök szóban forgó nyilatkozataiban Kadhafi erőinek fellépését rendre népirtásnak nevezte és több ízben beszélt afrikai zsoldosok bevetéséről.
   
A francia terrorelhárítási szervek - még a lányok elrablása előtt - úgy ítélték meg, hogy a volt líbiai politikus védelme nem indokolt, de jelezték: az arab országban zajló események függvényében a döntést hajlandók felülbírálni.
   
Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Núri al-Miszmári több családtagjának vízumkérelmét elutasította a tripoli francia nagykövetség. "Több lánya is megjelent a francia nagykövetségen, de azt kérték tőlük, hogy szerezzenek be igazolást arról, hogy a líbiai hatóságok engedélyezik kiutazásukat az országból. Ez a diplomaták esetében szükséges, de nekik normál útlevelük van" - tette hozzá az ügyvéd.
   
A francia külügyi szóvivő cáfolta az ügyvéd utóbbi állítását: "A tripoli nagykövetségünk tudomása szerint ezek a személyek nem jelentkeztek vízumért" - mondta csütörtökön Bernard Valero.
   
A líbiai vezető egykori közvetlen munkatársa hivatalosan egészségügyi okokból érkezett múlt ősszel Franciaországba. Tripoli azonban távozása után sikkasztással vádolta meg, és a kiadatását kérte Párizstól. A francia hatóságok jelenleg vizsgálják a kérelmet, al-Miszmári tagadja a vádakat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!