Influenza a börtönben - A katonai ügyészség is nyomoz

Veszprém - A veszprémi börtönben előzetes letartóztatásban lévő G. Péter február elsején hirtelen rosszul lett, ezért az intézményből haladéktalanul a megyei kórházba szállították - tájékoztatta lapunkat Szalai Tímea.

Mátételki András

Az országos büntetés-végrehajtási intézet sajtó osztályának vezetője azt is elmondta, hogy a kórház tájékoztatása szerint felmerült az influenza-fertőzés gyanúja, ezért megtették a börtönben a szükséges intézkedéseket a fertőzés terjedésének megakadályozására.

Lapunk úgy tudja, a férfi korábban is volt már rosszul. Az ügyészség február 7-én szabadlábra helyezte az illetőt, ezért az intézet a volt fogvatartott halálának okáról hivatalos értesítést nem kapott. Lapunk viszont arról számolt be, hogy a 40 éves férfinél a H1N1 vírust mutatták ki - halálát légzési elégtelenség okozta.

Az esettel kapcsolatban a Győri Katonai Ügyészség folytat nyomozást, ugyanakkor belső vizsgálat is elkezdődött a veszprémi börtönben.

Szalai Tímea érdeklődésünkre hozzátette: a büntetés-végrehajtás egészségügyi szolgálata az influenza intézkedési tervében foglaltak szerint országos szinten folyamatosan figyelemmel kíséri a légúti megbetegedések számának alakulását a személyi állomány és a fogvatartottak körében. A megelőző intézkedések eredményeként a börtönök járványügyi helyzete, illetve a felső-légúti megbetegedések száma alacsonyabb az országos átlagnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!