Reformcsomag márciusban

Budapest - Február végére mégsem lesz kormánydöntés a februári reformcsomagról, csak március közepén állhat a nyilvánosság elé a kabinet az intézkedéshalmazzal, jelezte a miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében, amiről a pártok megyei vezetőit kérdeztük.

Munkatársainktól

A befektetők azt várták, hogy  Orbán Viktor előrukkol néhány fontos részlettel a februárra ígért 600-800 milliárd forintos kiigazító csomagjából, a miniszterelnök ebből semmit nem árult el. A kormányfő jelezte, hogy a kormány március 15-ig a parlament elé tárja a lépéseket.
 
- Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt háromnegyed év munkájáról számolt be, az európai uniós elnökségre is kitérve - mondta Kovács Zoltán, a Fidesz megyei elnöke. - Kezelni kellett a munkanélküliséget, az adósságállományt, amit örököltünk. Szólt arról, hogy a negyven évet dolgozók nők nyugdíjba mehetnek, három évre nőtt a gyes, az állami nyugdíjat az emberek 97 százalék választotta, létrejöttek a kormányhivatalok, kormányablakok, jóval egyszerűbb az adózás.

 


Gyors lendületes volt a változások tempója, amit nem tudunk lassítani, hiszen nagyon sok feladat áll még előttünk. Nemzeti konzultációt kezdeményezünk az alkotmányozásról, stabilizálni kell az oktatást, javítani az egészségügy állapotát, a közbiztonság helyzetét. Az átállás és megalapozás, stabilizálás időszaka után a megújulás, Magyarország újjászervezése következik.

Orbán Viktor beszéde csalódást okozott Pál Bélának, az MSZP megyei elnökének.
 - Nem szólt a miniszterelnök azokról a a fontos és konkrét  intézkedésekről, amelyeket  a lakosság, a kis- és középvállalkozók és a befektetők is joggal vártak   mondta.  Orbán Viktor beszédének nagy része az elmúlt időszakról szólt, ahol a tények keveredtek a csúsztatásokkal. A nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíj lehetőségének, a gyes három évre módosításának, a lakásmoratórium meghosszabbításának például sokan örülnek, az egykulcsos adó következtében azonban többeknek  csökkent a fizetése, amelyet különösen a kiskeresetűek éreznek meg. Az energiaszektorra és a kereskedelemre kivetett különadók áthárítása miatt nőtt az alapvető élelmiszerek az üzemanyagok, az energia ára, és ez szinte mindenkit érzékenyen érint. Beszéde arról tanúskodott, hogy a miniszterelnök nem érzékeli ezeket a gondokat.

 


- A miniszterelnök évadnyitó beszéde ismét üres lózungokkal és kevés konkrétummal volt teli - közölte Ferenczi Gábor, a Jobbik megyei képviselője. Hozzátette: beigazolódott az a gyanújuk, miszerint a Fidesz az elmúlt nyolc évben nem országmentő cselekvési terven, hanem a hatalom átvételen dolgozott. Ferenczi Gábor megemlítette,hogy az iszapkatasztrófa kezelését mintaértékűnek nevezte a miniszterelnök, miközben a károsultak zöme még mindig várja a jogos kártérítést és nincsenek felelősök sem.

 


Orbán Viktor nem foglalkozott érdemben a romló közbiztonsággal sem, a munkanélküliség megszüntetését a külföldi multinacionális cégek hazai gigaberuházásaitól várja. A 16 százalékos adókulccsal a lakosság jelentős részét kitevő kiskeresetűek egyértelműen rosszabbul jártak, alapvető egzisztenciális problémáikra csak üres ígéreteket kaptak - fogalmazott a képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!