Egymilliárdból cserélték ki Ajka belvárosát

Ajka - Csütörtökön tartották a Megújuló város ünnepét, azaz a belváros-rehabilitáció újabb szakaszát zárták le az átadással.

Tóth B. Zsuzsa

Az ünnepséget az Ajka-Padragkút Táncegyüttes táncháza nyitotta, majd projektfilmet vetítettek a megújuló városról. Pál Béla országgyűlési képviselő beszédében méltányolta a helyi törekvéseket. Mint mondta, a város az utóbbi években folyamatosan fejlődött, rengeteg pályázatot és támogatást nyert Ajka.

- Ez az ajkai városvezetés sikere, az itt élők dicsősége, akik itt élnek azt tapasztalják, hogy a város megújult. Gratulálok a fejlődéshez, hiszen ha valaki hét-nyolc éve nem járt itt és most Ajkára érkezik, el sem akarja hinni, amit lát - mondta Pál Béla. Schwartz Béla polgármester leszögezte, hogy mostanra kicserélődött a belváros.
- A hetvenes évek óta meglehetősen leromlott a város állapota, elhanyagolt képet mutatott a panelházakkal, ápolatlan parkokkal. Mi új funkciókat adtunk a területeknek. Köszönöm mindazoknak, akik közreműködtek a projekt elkészítésében és kivitelezésében. Megmutathattuk a világnak, hogy lehet városépítésben is újat tenni - mondta Schwartz Béla.

 



Dr. Temesvári Balázs, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a városban olyan közösség van, amely tudja, mik a céljai, amikért képes tenni is. A városvezetés a lakossággal, szervezetekkel együttműködve bizonyította, hogy ebben a koncepcióban látja a jövőjét. A Hangadók zenekar koncertje előtt a Háztömb bajnokok a megújuló városban sportverseny díját Rédling Szabolcs, valamint Paksai Zsolt és családjuk vehette át.
 
A Közép-dunántúli Operatív Program közel 803 millió forintot biztosított, a több mint egy milliárdos, úgynevezett Belváros 1. akcióterület rehabilitációra, az elmúlt időszak egyik legnagyobb fejlesztési programjára. Annak keretében megújult a színházterem, korszerűbb lett a Polgármesteri Hivatal, felújítottak lakóházakat, üzleteket, új közparkot vehettek birtokba az ajkaiak. A városrehabilitációs programban szereplő közösségi események, képzések révén a lakosság is részese lehetett a fejlesztésnek.

Ezek is érdekelhetik