Jó idő a munkákhoz

Veszprém - Remek az idő a mezőgazdasági munkához, láthatjuk, hogy szántanak, vetnek, permeteznek a mezőgazdasági termelők, amerre csak járunk.

Varga Ibolya

A húsz jogcímen elérhető agrártámogatás igénybevételéhez május 16-ig lehet benyújtani az egységes kérelmeket kizárólag elektronikus úton. Boros Gábor, a Veszprém Megyei Agrárkamara területi koordinátora szerint a remek idő akadályozza a gazdákat abban, hogy ezt megtegyék.

Hétfőig az érintettek 49,6 százaléka, kétezer-háromszázhét gazdálkodó nyújtotta be a kérelmét. Nem árt tudni, hogy aki a határidő után nyújtja be az adatokat, az naponta kevesebb támogatásra számíthat, a június 9-e után beérkezetteket pedig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A napraforgó vetésével már csaknem mindenütt végeztek, és megkezdték a kukorica vetését is. Nagyvázsony és Zirc környékén ültetik a burgonyát, sajnos, annak ellenére, hogy a krumpli ára a piacokon és üzletekben  magasnak mondható, a termelők döntő többsége éppen csak a pénzénél van. Várható, hogy ebben az évben ismét csökken a burgonya vetésterülete. Látjuk, hogy virágoznak a repcék és több helyen a méhészek is megkezdték a rovarok legeltetését.
Érdekes, hogy szinte minden repceterületen látunk kisebb-nagyobb foltokat, ez még az őszi sok csapadék és a kiterjedt  belvíz hatása. Több helyen megkezdték, illetve napjainkban is folytatják az időszerű növényvédelmi munkákat és az őszi vetések fejtrágyázását. 

Kellene már az aranyat érő májusi eső

Megyénkben és az ország több más területén is a szárazság okoz gondot. Különösen Balatonkenese és Pápa térségében panaszkodnak arra, hogy a talaj felső rétege már teljesen kiszáradt. Ugyan az utóbbi napokban megyeszerte lehullott néhány milliméter eső, de ez érdemben nem változtatott a helyzeten. Ugyanakkor az országnak még mindig vannak olyan területei, amelyeken a belvíz okoz gondot. A szakemberek szerint a jövőben is gyakoribb lesz az aszály, arra kell készülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!