Van veszprémi összetartás? - Navracsics, Mesterházy és Pál Béla egy asztalnál

Idén ünnepli fennállásának 300. évfordulóját a Lovassy László - volt Parista - Gimnázium, az ünnepség alkalmából több - ma már ismertté vált - diákot hívtak meg egy közös beszélgetésre. Lapunk a politikai szekció találkozójára ült be, melynek vendégei Mesterházy Attila és Pál Béla (MSZP) illetve dr. Navracsics Tibor (Fidesz) volt. A társaság modeátora, Gózon Ákos első kérdése, milyen érzés volt először belépni a Parlament épületébe.

Az első választ Pál Béla (PB.), veszprémi országgyűlési képviselő adta, aki már az előző rendszerben megkezdte politikusi karrierét. - Engem megrendített a hatalmas épület és az azt átható szellemiség, a nagy elődök tisztelete és a vágy, hogy némiképp én is hozzájáruljak az ország előrejutásához.

Navracsics Tibor (NT.) közigazgatási minisztert más döbbentette meg. - Mikor még turistaként először jártam a Parlamentben, én is csak az első emeletet, a díszes, pompás termeket láttam. Ám van egy része az épületnek - a félemelet -, amely rejtve marad a legtöbb ember elött, amely az igazi nagyüzem. Itt rengetegen dolgoznak, például a postázóban, és szerintem ezt is meg kellene mutatni az érdeklődőknek, hogy lássák a Parlament teljes valóját.

Mesterházy Attila (MA.) egy humorosabb érdekességre is felhívta a figyelmet. - A világ legszebb munkahelye az enyém, nagyon szeretek bejárni. Az első félévemben munka után egy fél órát mindig azzal töltöttem, hogy bejártam és felfedeztem magamnak az épületet. Egyébként szerintem itt van a legnagyobb belmagasságú WC az egész országban.

Moderátor: - Mikor fogalmazódott meg bennetek először, hogy politikusok lesztek?

PB.: - Az ember életében mindig eljő egy pillanat, mikor felmerül a kérdés, hogy elviselje, vagy irányítsa a politikát. MIndannyian úgy véljük, a saját gondolataink a legjobbak, s ha mi alakítanánk a politikát, akkor többet tehetnénk a közösségért. Számomra ez a pillanat a hetvenes évek közepe-végén érkezett el.

NT.: - A nyolcvanas évek végén minden tüntetésen és pártalapításon ott voltam - szinte mindegyik a Jurta Színázban zajlott -, és én mindegyikbe be is léptem. Akkor nem kértek se tagdíjat, se örök elkötelezettséget, és minden újabb pártnál úgy éreztem, hogy jobban illene hozzám.  A politika egyébként mindig is az életem része volt, hiszen szakmám szerint politológus vagyok, melyhez kiegészítésképp csatlakozott az aktív politzálás.

MA.: - Engem sosem a politika, inkább az emberek édekeltek mindig. Már itt, a középiskolában is motorja voltam az osztályomnak, évfolyamomnak. Elsőként orvos akartam lenni, azonban mikor fakultációt kellett választani, váltottam, és úgy döntöttem - bár a családom szerint már óvodásként is ezt akartam -, hogy diplomata leszek. Majd 2000 áprilisában - mikor Orbán Viktor kijelentette, hogy eltörli az MSZP-t a föld színéről -, úgy éreztem, a már így is nagyon rossz helyzetben lévő, de szociál-demokrata értékrendje miatt hozzám közel álló MSZP mellé állok, megpróbálok segíteni nekik.

Moderátor: - Fontos nektek, hogy szeressenek ?

PB.: - Igen, azt hiszem ez mindenki számára fontos. Nekem is. Ezt néha sikerül elérni és néha nem.

NT.: - Ilyen társadalmi körülmények között nem igazán lehet elvárni, hogy szeressék a politikusokat. Persze én sem szeretem, ha nem szeretnek, de el tudom fogadni, ha a sok idegsítő szokásom miatt nem szeretnek. Fontosabbnak tartom, és azon dolgozom, hogy az általam képviselt értékek mások számára is értékké váljanak. Aki szeretetre vágyik, ne menjen politikusnak.

Ezt követően némi vita kerekedett Pál Béla és Navracsics Tibor között arról, vajon egy antipatikus politikus által képviselt pozitív értéket elfogadnak-e az emberek. Pál Béla szerint a legtöbben az emberre szavaznak, nem az értékekre.

MA.: - Sokan azt hiszik, ha a politikában vitatkozunk egymással, akkor már emberileg sem kedveljük egymást. Ez tévedés, én sem utálom az egész Fidesz frakciót. Osztom a véleményt, aki nem tudja elfogadni, hogy az általa képviselt, de tőle független - mondjuk párt - értékek miatt támadni fogják, az ne menjen politikusnak.

Moderátor: - Melyik politikust tartod példaképednek?

NT.: - Amikor példaképet választunk, akkor gyakran csak a jó oldalát domborítjuk ki, a hozzá tartozó negatívumokról pedig elfeledkezünk. Épp emiatt nincs igazán olyan politikus, akit teljesen elfogadnék. De az a fajta politikai hozzáállás, amit Angela Merkel képvisel - a 16 órás, a rivaldafénytől távoli munka - számomra szimpatikus.

MA.: - Nekem sincs igazán példaképem, de vannak olyan személyiségek, akiktől lehet tanulni. A nyáron Obamáról és az ifjabb Bushról is elolvastam egy-egy könyvet. De ilyen a magyarok között is van: az egyik szocialista önkormányzati képviselőnk Budapesten - akit 16 éve mindig megválasztanak. Őt bármikor felkelthetik az állampolgárok, és megy, és segít nekik. Amit ő kicsiben csinál, azt nekem nagyban kellene.

PB.: - Nekem sok példaképem van, mindazon politikus, akik Magyarország előrehaládást szolgálták, és minden olyan ember, akik akár a kultúrában-művészetben fontosat alkottak.

Moderátor: - Hogy lehet elviselni, hogy folyamatosan figyelni kell, mit is mondasz?

MA.: - Nem csak a szavainkra, de a tetteinkre is figyelni kell. A metakommunikációnkra is. Hiszen az újságok folyamatosan figyelnek, mikor sikerül egy rossz pillanatban lekapott képet berakni rólunk a lapokba. Egy-egy parlamenti beszólás, elszólás miatt sokszor hónapokig kell magyarázkodni. Ezért fontos, hogy mindig koncentráljunk.

NT.: - Jogászként arra lettem nevelve, hogy minden szónak a lehető legrosszabb indulatú értelmezését is figyelembe kell venni. Mindig fel kell készülni a következményekre, miközben képesnek kell lenni, hogy beismerjem, rosszul fogalmaztam, vagy rosszul mondtam valamit. Politikusként, ennek még nagyobb a jelentősége.

PB.: - Teljesen egyetértek az előttem szólókkal, az elmondott mondataimat folyamatosan önkontroll alatt kell tartanom. Szinte ketős személyiségünk van. Ha a saját területünkről kell beszélnünk, akkor kevesebb a hibalehetőség, de más helyzetben könnyen elragadhatnak minket az indulatok és hibázhatunk.

PB.: - A Lovassy rengeteget jelentett, már iskolásként is egy rangot adott. Meggyes tanárúr, aki történelmet és magyart oktatott nekem - és aki az első óráján kiküldött a teremből -, máig meghatározó értékrendet adott az életemnek. De több más tanárról is ugyanezt tudom elmondani. A Lovassynak mindig nagyon jó tanári garnitúrája volt és van.

NT.: - Nekem a legmeghatározóbb elem a gimiben az osztályom volt. Remek volt a hangulat. Ki kell emelnem a természettudományokat oktató tanárok méltányosságát irányomban, erre nagy szükség volt, hogy ezeken a tárgyakon átjussak. Engem azonban zavart az akkori lovassys öntudat és nagyképűség, amivel lenézték a többi veszprémi középiskolát.

MA.: - Én büszke vagyok, hogy a Lovassyban végeztem, nem éreztem azt, amit a Tibor mondott. Egy igazán jóképességű osztályba jártam, akik a csibészség mellett a tanulmányaikban is húzták egymást. Nekem a feleségem is lovassys volt, s a mai napig is szívesen segítek a iskolának, amikor tudok.

Moderátor: - A lovassysok közötti összetartás meg van-e az emberekben és köztetek?

PB.: - Azt gondolom nem csak lovassys, de egy Veszprém alapú összefogás mindig volt közöttünk. Több példát tudnék hozni, mikor a város vagy akár a megye érdekében közösen léptünk fel.

NT.: - Én is úgy gondolom, hogy Veszprém érdekében számíthatunk egymás segítségére, van összefogás a politikusok között, amikor valamilyen közösségi ügyről van szó.

MA.: - Azt hiszem én leszek most az, aki ellentmond. Én úgy vélem, hogy közösségi érdekekben van összefogás, de a közösségépítés területén ez egyáltalán nem jellemző. Csak egy példa a közelmúltból: a Petőfi Színház 50 éves jubileumára sem én, sem a Béla nem kapott meghívót. Szerintem fontos lenne akkor is emberszámba vennünk egymást, mikor épp mi vagyunk hatalmon és a másik nem. Én ezt hiányolom és úgy érzem, nincs veszprémi összetartás.

Ezt követően a hallgatóság is tett fel kérdéseket, például miként zajlik egy politikus hétköznapja, mennyi idejük van a családjukra. Mindhárom politkus mesélt a napjáról, amiből kiderült, kora reggeltől késő estig dolgoznak a hét szinte minden napján, s a családra sajnos csak kevés idejük marad.