2012.01.31. 20:05
Hetvenhat perccel az iszapkatasztrófa előtt
Veszprém - Szakértői vélemény szerint a X-es zagykazettában lévő vörösiszap-folyadék túlzott lúgossága tette tönkre a talaj szerkezetét, ami előidézője lehetett a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófának.
Vagyis a talajszerkezetben bekövetkezett változások is a szabálytalan üzemeltetésnek a következményei - tartalmazza a vádirat.
Dr. Kahler Frigyes, a veszprémi törvényszék szóvivője a Napló érdeklődésére elmondta: a vádhatóság felrója a vádlottaknak, hogy nem tettek eleget kötelezettségüknek, elmulasztották értesíteni a különböző hatóságokat, amelyeknek feladata lett volna a kárelhárítás, mentés, a következmények csökkentése.
A 91 oldalas vádirat részletezi a szivattyúház kezelési utasítását, hogy abból mely pontok kikre vonatkoznak. A vádirat taglalja, hogy milyen kérdések szabályozását mulasztották el a vádlottak, kinek mi lett volna a feladata és ebből mi következett - ismertette a szóvivő. A X-es kazettára vonatkozó rész állapítja meg azt, hogy a szivattyúház vészjelzést adott le, de egy és negyed óra alatt nem történt semmi. A megállapítások szerint ez a 76 perc óriási jelentőséggel bír, hiszen ez az idő elegendő lett volna arra, hogy a lakosság evakuálását, illetve a kármentést megkezdjék - hangsúlyozta a bíró.
A vádirat foglalkozik a vádlottak katasztrófát követő magatartásával is, ennek az a lényege, hogy bűnös késedelmek történtek, amelyek ok-okozati összefüggésben állnak a következményekkel. A vádhatóság álláspontját többek között szabályzatok, tizenegy szakértői vélemény és tanúvallomások támasztják alá, ezek között bizonyára vannak terhelőek is.
Kahler Frigyes megemlítette, hogy a veszprémi törvényszék az ügyet valószínűleg nyár végén kezdi el tárgyalni, és volumenét tekintve legalább egy évig tárgyalják.
Nyár végén kezdődik a tárgyalás
Az ügyben tizenöten köztük a cég vezetői állnak majd bíróság elé. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszap-ömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.