Lesz még Magyar Köztársaság!?

Budapest - Lesz még Magyar Köztársaság! – volt az egyik jelszava a civil szervezetek által meghirdetett demonstrációnak, amelyet az Operaházban az Alaptörvény életbe lépését ünneplő kormánypárti rendezvény ellenében tartottak a fővárosban.

Munkatársainktól

Este hét órára megtelt az Andrássy út az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti, szakasza, annak ellenére, hogy az operaházi ünnepség miatt a demonstrációra kijelölt útszakaszt csak egyik oldalról lehetett megközelíteni. A tömeg a rendőrség becslése szerint fél nyolcra elérte a százezer főt.

Miközben az Operaházba az ünnepség résztvevői egyrészt a lezárt Révay utcán keresztül, majd az úgynevezett királyi lépcsőn, illetve bejáratnál fekete  molinóból képzett, külön folyosón érkeztek, az utcán a békés tömeg Bródy János "Lesz még Magyar Köztársaság" című számára gyülekezett. Már órákkal korábban zsúfoltak voltak a tömegközlekedési eszközök, amelyekkel az emberek igyekeztek a több tucat civil szervezet és az ellenzéki, parlamenti és azon kívüli pártok összefogásával meghirdetett rendezvényre. A transzparenseken leggyakrabban kormányellenes jelszavakat és demokráciát, sajtószabadságot, emberi jogokat követelő feliratokat lehetett látni.

A rendezvény az utcán pontban hét órakor az Örömódával az Európai Unió himnuszával kezdődött. Nem tudni, odabent, az Operaházban mivel indult a program, mivel a (vidéki) sajtót nem hívták meg az ünnepségre. Kint először Istvánffy András, a 4K! koordinátora felolvasta, mely szervezetek fogtak össze a tüntetés érdekében, majd nagy ováció közepette a demonstráció első szónoka, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás képviselője lépett a színpadra. Ő mondta azt először, (majd csaknem minden szónok élt ezzel a fordulattal), hogy az Operaházban az ünneplők halotti tort ülnek a köztársaság, a jogállam és a demokrácia fölött. "Orbán Viktor büszke arra, hogy erős kormányos, csak nem veszi észre, a Titanicot kormányozza, amelyet megállít és süllyeszt a jéghegy, amely mi vagyunk!" – mondta Kónya, majd hozzátette: "A miniszterelnök 2012-t a remény évének nevezte újévi nyilatkozatában, és ahogy a tömegen végignézek, valóban az lesz!"

Kónya Péter beszédét – és a többi szónokét is - a kormányfő nevének említésekor éles füttyszó és "Orbán takarodj!" felkiáltás többször is megszakította. Kiemelte, hogy össze kell fogni mindenkinek, aki ezt a hatalmat leváltani akarja, függetlenül attól, hogy ehhez nem kell mindenben feltétlenül egyetérteni. A különböző szervezetek, pártok között lehetnek nézetkülönbségek, ha a demokrácia akarása közös.

A civil összefogás rendezvényének moderátora Ámon Betti volt, a Duna TV korábbi kulturális főszerkesztője, akit az elsők között bocsátottak el a közszolgálati médiától. Az operaházi ünneplést "bóvli"–nak nevezte és civil polgárként kijelentette: "Az alaptörvénynek nevezett tákolmányhoz nem járultunk hozzá, mi köztársaságot, demokráciát akarunk, ahol az emberi jogok, a vallás- és a sajtószabadság, a magántulajdon védelme és a szolidaritás az érték. Féltjük gyermekeinket, megélhetésünket, de nem félünk!" A tömeg hosszan skandálta vele: "nem félünk!".

Szűts Miklós festőművész a kultúra, a művészetek erejére hivatkozva tett hitet a Magyar Köztársaság mellett, hangoztatva: "Azért vagyok itt, mert fel vagyok háborodva: buli van odaát, az Operaházban” - mondta. Tizenhárommilliós buli. Ezt az országot a kulturális értékei teszik lakhatóvá, szerethetővé, és a világban ismertté pedig az idegenszívűnek titulált művészei, és nem hamar elfelejtett politikusai által válik.

Ripp Zoltán történész miután kemény történelmi párhuzamokat vont a jelenlegi kormány módszereivel kapcsolatban, végül Antall Józsefet idézte, aki konzervatív úriemberként – szerinte – egyszerűen undorodna attól, amit a kormány a jobboldal nevében művel. Iványi Gábor metodista lelkész a "köztársaság fölötti halotti tor" többször emlegetett kifejezésére utalva kijelentette: "hosszú életű lesz az, kinek halálhírét költik".

Majtényi László volt ombudsman szerint "sokkal jobb sors egy demokratikus állam bukott kormányfőé, mint egy, a népharag által megbuktatott diktátoré". Majd "megkérte" a parlamenti képviselőket, hogy mielőtt megbuknak és távozniuk kell, vonják vissza az alaptörvényt. "Éljen a magyar köztársaság! Éljen mindenki a jogaival!" – fejeződött be a Majtényitől szokatlan, keményhangú beszéd.

A demonstráció végén előbb Galkó Balázs színművész előadásában vers formájában, majd megzenésítve megszólalt a Szózat, amelyet a tömeg közösen mondott és énekelt. A szervezők nevében Székely Tamás, a VDSZ elnöke a résztvevőktől békés elvonulást kért, ez majdnem sikerült is: a demonstrálók egyrésze az Operaház előtt még vagy egy órán át skandálta: "Gyertek ki!" – aztán a mintegy ezerötszáz fő maradt, az operaházi ünnepség végét várva. Kisebb csoportok próbálták "provokálni" a demonstrálókat, ezek azonban nem jártak sikerrel.


Szöveg: Osváth Sarolta

Schmitt Pál beszéde az új alaptörvényről ide kattintva

Az eseményekről percről-percre is tudósítottunk

OLDALTÖRÉS: Az operaház fantomja - Online közvetítettünk

Az operaház fantomja - Online közvetítettünk

Az operaház fantomja - Online közvetítettünk

Az operaház fantomja - Online közvetítettünk

Közösen vett részt három ellenzéki párt, az LMP, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) azon a tüntetésen, amelyet az Operaház elé szerveztek hétfő estére a civil szervezetek. Élőben tudósítottunk az eseményekről.

22:16 - Két távozó vendég nem a hátsó kijáraton hagyta el az Operaházat, hanem elvonultak a tüntetők sorfala előtt és kedélyesen integettek a tömegnek. A válasz intenzív fütty- és dudaszó volt.

Tudósítónk találkozott két turistával, akiket a rendőrök nem engednek vissza a szállodájukba. Meg kell várniuk a tüntetés végét.

A helyzet amúgy változatlan, a tömeg továbbra is "Bóvli!" és "Orbán takarodj!" rigmusokat skandál.

21:53 - A rendőrök kettős sorfala mögött elkezdtek szivárogni a gála vendégei az Operaházból.

21:12 - Továbbra is farkasszemet néz egymással a rohamrendőrök sorfala és a kitartó tüntetők körülbelül ezer fős maradéka. A rendőrök igyekeznek körbevenni az Operaházat. A tömeg hol elhalkul, hol pedig újra rázendít a kormányellenes rigmusokra.

20:33 - Az Operaház melletti utcákból indulnak a rohamrendőrök, hogy megkezdjék az oszlatást.

20:25 - Érkezik egy rendőrségi oszlatókocsi, LMP-sek "Viktor mehetsz vissza " target="_blank">a balettbe ugrálni" molínóval várják őket.

20:23 - Az Operaház előtt reflektorral világítanak a rendőrök a tömegre, egyesek fáklyát gyújtanak. "Viktátor, Viktátor", skandálja a tömeg.

20:11 - Hivatalosan vége a tüntetésnek, a tömeg egy része elvonult, de az ottmaradtak az Operaházhoz tömörültek (ahol egyébként senki nem kapott gyülekezési engedélyt), és azt skandálják, hogy "Bemegyünk! Bemegyünk!".

Rendőrsorfal állt fel az egyre gyarapodó tüntetők és az épület közé. Pattanásig feszült a hangulat.

20:02 - Nehéz idők járnak, mindnyájan meg fogjuk szívni, az is, akinek van munkája és az is, akinek nincs. Egy dolog menthet meg bennünket, ha nem félünk – mondta Szűcs Miklós festő, aki arra buzdította a tömeget, hogy álljon ellen és ragaszkodjon a demokráciához és Európához.

Ripp Zoltán történész hangoztatta, a vágyott Nyugat szégyenpadjává váltunk, a világ döbbenve nézi a jogállamot eltipró országunkat. Itt az ideje a demokratikus ellenzék összefogásának, hangsúlyozta. A hatalom elmélyíti a válságot, eszelősök és akarnokok kezében van az irányítás, akik a józan közgazdászokra sem hallgat. Nincs más út, mint az, hogy illegitimnek minősítjük az Orbán-rendszert. Törvényes úton nyert, de felszámolta az alkotmányosságot. Azért vagyunk itt, hogy lemossuk a gyalázatot.

Iványi metodista lelkész hangsúlyozta, az Operaházban a Magyar Köztársaság halotti torát ülik. Hozzátette, a Magyar Köztársaság Európa része és az is akar maradni.

Majtényi László jogtudós kiemelte, az Opera ma este a képmutatás háza, az utca viszont az alkotmányos erényeké.  A nyomor már elviselhetetlen, a káosz felé rohanunk. Arra kérte a fiatalokat, ne hagyják el az országot, hanem itt védjék meg szabadságukat. Felszólította a kormányt, hogy távozásuk előtt vonják vissza az alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket.

A Live info élő videóközvetítése:

19:20 - Az Operaházzal szemben álló tömeget oszlatni kezdték. A tüntetőket felszólították, hogy az Andrássy út színpad felöli oldalára vonuljanak át.

Kónya Péter, a Szolidaritás egyik alapítója korábban hangsúlyozta, meg fogják védeni a Köztársaságot. "Olyan államban akarunk élni, ahol nem kell éhségsztrájkolni a sajtószabadságért, nem kell visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni, nem lehet megállapítani különböző mértékű minimálbért, és olyan képviselőket kell küldeni a parlamentbe, akik nem uralkodni akarnak felettünk. Orbán Viktorék elfelejtették, a hatalom népé, vissza fogjuk szerezni tőlük."

Az idősebbekből, fiatalokból vegyesen álló tömegben általánosságban békés a hangulat, bár gyakran skandálják: "Orbán takarodj!"

A színpadról elhangzott: "Közel százezren vagyunk", amit hatalmas ováció fogadott.

A forgalmat több helyen is leállították, olyan helyeken is, ahol eddig háborítatlan volt a közlekedés.

18:04 - Tudósítóink szerint néhány ezer a demonstrálók száma, de a szervezők tizezres tömegre számítanak.

17:16 - Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli az új alaptörvényt. Az est költsége 13 millió forint, ezzel pedig olyan ellenzéki összefogást rántott össze a kormány, ami eddig példátlan. Közben szélsőjobboldaliak készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra.

A megrendezett koncert híre, melyen Erkel, Weiner, Bartók, Kodály, Dohnányi és Liszt művei szerepelnek a Magyar Állami Operaház Zenekara előadásában, és amelyen állami vezetők lesznek a vendégek között, pillanatok alatt rohant végig az interneten és találták meg benne a kormánnyal szembeni ellenállás erősen szimbolikus lehetőségét a civilek és az ellenzéki pártok is.

 

Akik tüntettek:

Magyar Szolidaritás Mozgalom
gepnarancs.hu
Civil Kontroll - EMD
Kék Szalaggal a Demokránciánkért Civil Mozgalom
HAT - Hálózat a Tanszabadságért
Börtön Helyett Lakhatást
Hallgatói Hálózat
Új Szemlélet csoport
Liberális Fiatalok Egyesület (LiFE)
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Valódi Demokráciát Most! - Occupy Hungary
ATTAC Magyarország Mozgalom
Magyar Fokhagymafront
Magyar Demokratikus Charta
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
Nyugdíjasok Országos Szövetsége
Civil Akcióegység
Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség
Háttér Társaság a Melegekért
Labrisz Leszbikus Egyesület
Patriarchátust Ellenzők Társasága
Atlasz Sportegyesület
Baloldali Demokrata Közösség
CIVILEK A SZÉLSŐJOBB ELLEN
"Az nem lehet, hogy..." csoport
Demokratikus Polgári Ellenzék csoport
Kisgazdák Történelmi Szövetsége
PFLAG Egyesület
Újbudai Fiatalok
Neo Drom
C Polisz

SZEMA
4K! Negyedik Köztársaság
Demokratikus Koalíció
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
MSZDP
SZEM - Szövetség Az Egységes Magyarországért
SZDSZ
Civil Mozgalom
Societas
Magyarországi Munkáspárt 2006
Európai Baloldali Párt (European Left)
Zöld Baloldal
Magyar Racionalista Párt

(forrás: Lesz még Magyar Köztársaság!)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!