Görögország: megegyezés vagy krízis?

A görög gazdasági-belpolitikai válság fejleményei nem először táncoltatják meg az európai valutaárfolyamokat, a parlamenti választások eredménye azonban minden eddiginél nagyobb riadalmat váltott ki kontinensszerte.

Horváth A. Attila

Amellett ugyanis, hogy szélsőséges eszméket képviselő pártok jutottak be a törvényhozásba, a leendő végrehajtó hatalom (legyen bármilyen összetételű) a jelek szerint nem kívánja teljesíteni a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagért vállalt feltételeket, azaz a további kemény megszorításokat. Ez az ellenállás automatikusan görög államcsődhöz vezetne, elúszna a hitelezők pénze, az ország pedig - állítják az elemzők - kihullana az euróövezetből.

Igen nagy tétje van tehát annak, hogy sikeres lesz-e a görög államfő tegnapi, utolsó kísérlete a kormányalakítás megszervezésére; ellenkező esetben új választásokat kell kiírni Görögországban, ami valószínűleg a megszorítást ellenző erők mandátumainak számát növelné tovább. Az egyik európárti politikai tömörülés vezetője ideiglenes koalíciós kormány létrehozására is javaslatot tett, ám a lehetséges partnerek kevés esélyt látnak a megegyezésre, így a görög összeomlás, s vele az újabb pénzpiaci krízis szinte borítékolható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!