Szomszédok egymás közt: a magyarságtudatot is ápolni akarják

Zirc - Kürtöléssel köszöntötték a Napot reggel négykor, késő este a rendezvény a Bándi Dobkör szertűz ünnepségével zárul - ezzel foglalják jelképes és valóságos keretbe a Háromhegyen negyedszer tartott Szomszédolást.

Varga Domokos Péter

A rendezvény négy éve, a szó legigazibb értelmében vett civil kezdeményezésként indult. Kovács Zsolt és barátai úgy döntöttek, lehetőséget adnak a környező településeknek - a szomszédoknak - arra, hogy hagyományőrző és értékeket ápoló csoportjaik fellépésével, büszkeségeik bemutatásával megismerjék és megismertessék egymást. Ekkor még semmilyen hivatalos szerveződés nem állt mögöttük, magánemberként vágtak bele a megvalósításba, ami nem várt sikert hozott: a Zirc melletti füves, lankás dombvidéken négy-ötezres tömeg igazolta, van igény erre a fajta találkozásra.

Ma már van szervezeti forma, a zirci Szomszédolásért Baráti Kör és a veszprémi Új Egyezség Magyarok Szövetsége bonyolítja a rendezvényt. Kovács Zsolt elmondta, ezen kívül nem változott semmi: minden fellépő ingyen, a saját elhatározásából jön el ide és mutatja meg magát a többieknek. Így Lókútról a Wildrosen Nemzetiségi Dalkör, akik kezdetektől résztvevők, sváb és magyar dalokat énekelnek - közölte Schofhauzer Mártonné, az együttes vezetője. Pécsi Krisztina iparművész egyedi tervezésű és készítésű kerámiákat hozott, napközben látványkorongozással szórakoztatja a közönséget. De megjelent Kiss József, az utolsó bakonyi betyár, Savanyú Jóska ükunokája is, csikósruhában, karikás ostorral.

A környékbeli együttesek mellett fellépett Dévai Nagy Kamilla is, aki már szintén a kezdetektől visszatérő vendég.

Külsőségeiben a magyarság szimbólumai, jellegzetes tárgyai jelentek meg, a rendezvényt mégis sokszínűség jellemezte. - Nem magyarkodni akarunk - fogalmazta meg Kovács Zsolt -, hanem ápolni és fejleszteni a magyarságtudatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!