Tizedik régiós nyugdíjas találkozó, több mint ötszáz résztvevővel

Csopak - Verőfényes napsütésben rendezték meg a jubileumi, immár tizedik Közép-Dunántúli regionális nyugdíjas találkozót, amelyen három megyéből összesen 17 együttes, egyesület lépett fel produkciójával.

Halmos György

A szervezők tájékoztatása szerint a legtöbb csoport a rendezvényre a szomszédos Fejér megyéből érkezett, az egyenként tízperces produkciókat a strand bejárata előtti téren több mint félezren tekintették meg. A csoportok leginkább hagyományőrző műsorszámokkal léptek fel, többségük népdal vagy néptánc, illetve magyar nóta kategóriában, de például a házigazda csopakiaktól egy country-előadást láthatott a hálás közönség. Az elmúlt tíz év számvetésre késztette a csopaki klub elnökét, aki arról beszélt, az idősek összefogása volt a céljuk egy évtizeddel ezelőtt, szerinte ez sikerült is.

A nyugdíjas találkozó ötletének eredményét mi sem mutatja jobban, mint hogy az első rendezvény után, a sikeren felbuzdulva alakult meg a településen az idősek klubja. A fellépők amatőrök, de sok, igen magas színvonalú műsort tekinthet meg a közönség. Nem a művészi hatás a meghatározó, maguk örömére énekelnek, táncolnak, szórakoztatják a többieket - tette hozzá Guáth Imre. Megemlítette, hogy azért is vannak jó helyzetben, mert az önkormányzat segítséget nyújt a tevékenységükhöz. A jó hangulatú rendezvény keretében fakultatív programok, így sétahajózás, pincelátogatás várja az időseket, aki akart, az egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetett. Késő délután ér véget a program a Petőfi Színház művészeinek fellépésével.

A találkozó nagy népszerűségnek örvend a régió három megyéjének (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém) nyugdíjas szervezetei között. Az első rendezvényen háromszázan voltak, a tizedik rendezvényen több mint ötszázan vettek részt, azonban volt olyan év, amikor meghaladta az ezret a résztevők száma. A rendezvényre nemcsak a régióból érkeznek együttesek, korábban előfordult, hogy az ország más részeiből is jelentkezett klub.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!