Népharag miatt költözött a Quimby hétvége

Veszprém - Száznál is több lakossági bejelentés miatt a Historia Kertből a VMK színháztermébe szorultak a Quimby hétvége második napjának fellépői és látogatói.

Szabó Péter Dániel

Pedig jól indult a hétvége, s az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz és a résztvevőkhöz, hiszen az egykori kellemes nyáresti meleg fogadta pénteken a dzsemborinak otthont adó egykori Pajtakertbe, mai nevén a Historia Kertbe érkezőket. Jól fogyott a sör, kapós volt a zsíroskenyér, s korántsem mellesleg a muzsikára sem lehetett panasza a rendhagyó kezdeményezésre ellátogató veszprémieknek. A nyitónapon ugyanis olyan csapatok melegítették be a deszkákat a fő attrakciónak számító Quimbynek, mint a fúvós Kárpáti Dódi nevével fémjelzett Mr. Priváti vagy az ütőhangszeres-frontember-showman Varga Livius vezette A Kutya Vacsorája. Nagy sikert aratott a doboknál a Quimby-s Gerdesits Ferencet felvonultató Üllői Úti Fuck is, akiknek Esküvő című generációs slágerét együtt dalolta a közönség a csapattal.



Persze azért a Historia Kertbe összesereglett közel ezer néző elsősorban a Quimby koncertjére volt kíváncsi. Nincs is ezzel baj, az ország egyik legnépszerűbb zenekaráról van szó. Kiss Tibiék nem is vacakoltak sokat az átszereléssel, alig negyedórányi szünet elteltével belecsaptak a húrokba. Slágerek és kevéssé ismert dalok egyaránt felcsendültek a közel kétórás koncerten, amelynek igazi értéke abban rejlett, hogy festői helyszínen több generáció mulatott együtt fesztelenül a sokszor alvó városnak titulált Veszprémben.

Nem mindenkinek tetszett azonban a szabadtéri mulatozás. A rendőrségre száznál is többen telefonáltak be a Dózsavárosból, illetve a Jutasi úti lakótelepről, hogy nem tudnak pihenni a hangazavartól.


- A Quimby hétvégét kiemelt rendezvényként, a nyári fesztivál részeként rendeztük meg, hajnali két óráig szólt az engedélyünk. A rendőrök egyébként a bejelentéseket követően már pénteken fél tizenegy után a helyszínen voltak, ám nem zárták be a rendezvényt, mivel érvényes engedélyünk volt - mondta el a Naplónak Neveda Amália, a szervező Városi Művelődési Központ (VMK) igazgatója. 

- Sajnos nem tudtuk, hogy a völgy merre viszi a hangot. A helyszínen hiába nem volt hangos a koncert, a város más részein nem tudtak pihenni az emberek. Másnap ezért mérlegeltük a helyzetet, s mivel nem szerettük volna a veszprémi polgárokat kellemetlen helyzetbe hozni, ezért a VMK színháztermébe tettük át a koncerteket. Ugyan az esőhelyszínként a Veszprém Arénát tüntettük fel, ám mivel jó idő volt szombaton is, úgy gondoltuk: a vendégek közül sokan a Historia Kertbe mennek majd. Onnan pedig egyszerűbb és gyorsabb felsétálni a VMK épületéhez - hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette, szerencsére a zenekarok és a közönség is megértette döntésüket.



Így hát a festői helyszín helyett a művelődési központban léptek színpadra a csapatok, akik a történtektől függetlenül kitettek magukért. Szilárd, a Marlboro Man, az Óriás és a Tom Waits dalokat játszó Braindogs is színvonalas koncertet adott. Ami a folytatást illeti, Neveda Amália elmondta, a nyár folyamán lesznek koncertek a Várszínpadon, a hagyományos, s a veszprémiek körében igen népszerű Világjava-esteknek pedig a Betekints-völgy ad majd otthont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!