Vizsgálatnak álcázott abortuszok? - Szerelemféltés állhat a feljelentés mögött

Lapunk információi szerint a várpalotai kórházban praktizáló egyik nőgyógyász szakorvos ellen folytat eljárást a rendőrség. - Értetlenül állunk a történtek előtt - nyilatkozta lapunknak Móroczné dr. Tóth Ildikó, a várpalotai kórház szakértő igazgatója az illegális abortuszokkal kapcsolatban.

Munkatársainktól

Szerelemféltés áll a feljelentés mögött?

Az ugandai származású szakorvos Magyarországon végezte orvosi tanulmányait és több éve dolgozott szerződéses viszonyban Várpalotán és további két másik intézményben. - Nagyon sok betege volt, szerették őt, korrektnek és megbízhatónak tartották - mondta Tóth Ildikó.

- Két hónapja az ügyészség iratokat foglalt le a kórházban, akkor azt mondta, neki semmi köze hozzá. Hazánkban legálisan lehet kérvényezni az abortuszt a terhesség 12. hetéig, és az ÁNTSZ bizottsága nem igazán szokta megtiltani az eljárást. Hozzánk a hölgyek már a megfelelő dokumentumokkal érkeznek. A lefoglalt korlapok is teljesen szabályszerűnek tűntek, így nem is értem, mi volt illegális. Az biztos, hogy a beavatkozásokat nem a saját rendelőjében - mely a kórház régi épületében egy a folyosóról nyíló szoba - sem a mi műtőinkben nem végezhette el. Arra a nyomozóknak kell választ találniuk, hogy hol. A jövőben biztosan nem fogunk vele tovább dolgozni, mivel ez az eset komoly presztízsveszteséget okozott az intézményünknek - árulta el végül az igazgatóasszony, akitől azt is megtudtuk, hogy az orvost saját asszisztense - egyben jelenlegi élettársa - jelentette fel. 

A városban egyébként az a szóbeszéd járja, hogy szerelemféltés áll a feljelentés mögött. Az illegálisan végzett abortuszokért pénzt kért az orvos, többen tudni vélik, ebből fedezte plusz kiadásait.

Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: A gyanú: magzatelhajtás



A gyanú: magzatelhajtás



A gyanú: magzatelhajtás



A gyanú: magzatelhajtás

Lapunk információi szerint a várpalotai kórházban praktizáló egyik nőgyógyász szakorvos ellen folytat eljárást a rendőrség.

Úgy tudjuk, hogy a gyanú szerint méhszájseb-kezelésnek álcázott abortusz-műtéteket végzett rendelőjében, mindezt anyagi ellentételezés fejében. A várpalotai kórházban egyébként úgynevezett egynapos sebészeti beavatkozásokat végezhetnek, természetesen nem ilyen jellegű kezeléseket, hiszen az abortuszhoz egy bizottság előtt kell megjelenni az érintett hölgyeknek, s a grémium több szempontot mérlegelve dönt a műtét helyességéről. Az elmúlt években információink szerint több ilyen "méhszájseb-vizsgálatra" is sor került Várpalotán.

A rendőrség szerdán délután arról tájékoztatott hivatalosan a nyomozással kapcsolatban, hogy a várpalotai kapitányság egy helyi orvost üzletszerűen elkövetett magzatelhajtással gyanúsít. A hétfőn őrizetbe vett orvos előzetes letartóztatását a veszprémi bíróság elrendelte.


Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Illegális magzatelhajtás

Illegális magzatelhajtás

Illegális magzatelhajtás

Illegális magzatelhajtás

A magzatelhajtásnak megvannak a törvényes okai és feltételei, a várpalotai orvos azonban némi pénzért szemet hunyt ezek fölött.

A művi abortusznak a magyar jog szerint két formája van: az engedélyezett és a törvénytelen. Míg az „engedélyezett” abortuszt a törvény engedélyével, az előírások betartásával hajtják végre, addig a „törvénytelen” abortuszt – magzatelhajtást - a törvények tiltása ellenére végzik, fokozott veszélynek kitéve ezzel a nő életét is.

Lapunk telefonon kereste Moróczné Dr. Tóth Ildikót, a várpalotai kórház igazgatóját, ám a titkárnője elmondása szerint a mai napon nem elérhető, az ügyben más nem nyilatkozhat. Kérésünkre, hogy amint tud, keressen minket elérhetőségünkön, egyelőre nem érkezett válasz.

Hasonlóképp jártunk az ÁNTSZ-nél is, miután Kovács Zoltán, Veszprém megye kormánybiztosa nem engedélyezte a nyilatkozat tételét.

Annyit mindenesetre tudunk, hogy a törvényes abortusznak három fő oka lehet:

- A terhesség az anya életét vagy egészségét veszélyezteti illetve a magzatnak genetikai illetve egyéb károsodása van.

- A terhesség bűncselekmény - nemi erőszak, vérfertőzés - következménye.

- A terhes nő súlyos válsághelyzetben van: anyagi nehézségek, családi állapot, apa hiánya, az anyának már több gyermeke van, és nem kíván újabb terhességet, vagy túl fiatal, kiskorú a gyermeke felneveléséhez.

Az abortusz előtt a terhes nő köteles védőnői tanácsadáson megjelenni, s határozott kijelentést tennie, hogy nem kívánja megtartani a magzatot. Ez teljesen anonim. A második beszélgetés alkalmával kapja meg az állami engedélyt a beavatkozásra, e nélkül az abortusz illegális. Harmadik lépésként a nő felvételt nyer a választott kórházba, ahol végrehajtják a terhesség megszakítást. A nő szabad akaratából a beavatkozásra a magyar állam a 12. terhességi hétig ad engedélyt, azután csak különleges orvosi indok mellett végezhető el. Fiatalkorúak esetében a terhesség megszakítása a 18. hétig engedélyezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!