Devecser

2012.11.22. 20:16

Kell az összefogás

Devecser közbiztonsága az adatok alapján megfelel az országos átlagnak, az elmúlt időszakban több olyan intézkedést is hoztak, ami kimondottan a szubjektív biztonságérzetet javítja.

Halmos György

Ez csütörtökön a Közösen egy élhető kisvárosért című konferencián hangzott el, ahol többek között bemutatták a Devecser közbiztonsági helyzetének javítása és a lakosság biztonságérzetének fokozása érdekében két hónapja létrehozott közbiztonsági és bűnmegelőzési bizottságot. Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott arról beszélt, hogy a szubjektív biztonságérzet sokszor nem ugyanazt mutatja, mint a statisztika. Hozzátette, hogy ennek megteremtése nemcsak a rendőrség feladata, hanem társadalmi összefogás szükséges hozzá, komplex feladat. - A politika adott esetben elkövetheti azt a hibát, amit itt Devecserben, vagyis demonstratív módon, bizonyos kisebbség ellen fellépve próbál érvényt szerezni olyan jogoknak, ami a rendőrség, a gyámhivatal feladata - mondta.



Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott szerint a szubjektív biztonságérzet sokszor rácáfol a statisztikára (Fotó: Penovác Károly)

- Megerősített szolgálat, fokozott rendőri jelenlét, közösségi körzeti megbízottak és társszervekkel végzett közös ellenőrzések ugyancsak szerepelnek a közbiztonság javítása érdekében meghozott intézkedések között. Erről dr. Ipsits Csaba ajkai rendőrkapitány beszélt a konferencián. Hozzátette, hogy a rövid távú céljuk az akut problémák felmérése, kezelése, középtávon partnerség kialakítása és a konfliktuskezelés. Az alezredes hangsúlyozta, hogy hosszú távon az elkezdett folyamatok célja egy, az életminőséget javító közbiztonság kialakítása. Elhangzott, hogy a városban élőknek kérdőíveket küldtek ki, a visszaérkezett körülbelül hatszáz adatlap feldolgozása alapján a legnagyobb problémák között szerepelnek a gyorshajtások, a szórakozóhelyek környezetében a csendháborítások, de a lakosok több gyalogos rendőrt szeretnének az utcán járőrözni látni. 

A város polgármestere szerint a közelmúlt problémáinak gyökere egészen a rendszerváltásig vezethető vissza, a lomizás kezdetéhez, ami sok káros folyamatot indított el. A könnyű pénzszerzési lehetőség nagyon sok embert vonzott ide, ez pedig folyamatosan növekvő teher a városnak. 

Akkor lehet rendet elvárni, ha nyújtunk is valamit  hangoztatta. Hozzátette, hogy ennek érdekében több felzárkóztató programot indítottak, területeket vettek, hogy munkahelyek létesülhessenek, a gyerekeken, a fiatalokon keresztül eljutnak a családokhoz. 




 



A devecseri rendőrőrs illetékességi területén a város mellett 28 község található. Az adatok szerint január elsejétől november 15-ig összesen 246 bűncselekmény történt a városban. Az elmúlt tizenegy hónapban hét testi sértés miatt indítottak nyomozást, 2010-hez képest csökkent a betöréses lopások és a lopások száma.

 

Ezek is érdekelhetik