elhivatottság

2018.08.01. 16:55

Szombaton érkezhetnek haza hegymászóink

Közel 130 nap és három nyolcezres expedíció után véget ért a Kalifa Himalája Expedíció 2018.

Forrás: www.kalifa.hu

Klein Dávid és Suhajda Szilárd már elhagyták a Gasherbrum alaptáborát, ha nem ütköznek akadályba augusztus 4-én, szombaton Magyarországon lehetnek.

A július 22-én indított felderítő expedíció során Klein Dávid és Suhajda Szilárd 6500 méteres magasságig, a 2-es táborig másztak fel, hogy ott mérjék fel a valós időjárási körülményeket. Az előrejelzések ugyanis idén nem tudták lekövetni a Karakorum hegyein uralkodó időjárást, ennek következménye volt, hogy az első, július 15-én indított csúcsmászási kísérlet meghiúsult.

Fotó: www.kalifa.hu

Sajnos a felderítő expedíció során bebizonyosodott, hogy a Gasherbrum I felsőbb régióiban továbbra is veszélyesen nagy mennyiségű friss hóval néznének szembe a hegymászók. Ráadásul az alaptábort és az 1-es tábort összekötő, hasadékokkal sűrűn felszabdalt Gasherbrum-gleccseren kialakított útvonal is kezd nyomtalanul eltűnni. A szezon a végéhez közelít, a mászóengedélyek pedig hamarosan lejárnak, így a körülmények egyértelműen a hegyről való levonulás felé mutattak.

Fotó: www.kalifa.hu

A Kalifa számára hatalmas büszkeség, hogy 2018-ban három magyar magashegyi expedíciót is névadó szponzorként támogathatott. A Sisapangma-, a Kancsendzönga-, illetve a Gasherbrum-expedíció is a magyarság erejét, elhivatottságát és kitartását példázzák. Történetünk a Himalájával 200 éves múltra tekint vissza és büszkén mondhatjuk el, hogy idén is a világ legmagasabb csúcsai felé törtek a magyarok.

Fotó: www.kalifa.hu

Borítókép: Suhajda Szilárd

Forrás: www.kalifa.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!