2007.02.10. 03:29
Fél tucat gólt lőtt a Fradi
Veszprém (darcsi) - Előkészületi mérkőzést játszott tegnap délután a megyei másodosztályban szereplő VFC az NB II keleti csoportjának éllovasával, a Ferencvárossal.
Mindkét csapat tartaléko- san állt ki, a hazaiaktól a házi gólkirály Czvetkó és Horváth II hiányzott húzódás miatt, a vendégcsapatból pedig több meghatározó játékos csak a kispadon foglalt helyet.
Kezdés után a fradisták birtokolták többet a labdát, és nem sokat kellett várni az el- ső góljukra. Szöglet után a 9. percben Barta lövése egy veszprémi védőn megpattanva jutott a jobb alsó sarokba, 0:1. Ezután is a vendégek irányították a játékot, de a lelkesen futballozó VFC-sek mellett nem tudtak kialakítani gólhelyzetet. Sőt, a 32. percben Babik egyenlíthetett volna, de a kifutó kapusba lőtt.
Szinte góllal kezdte a második játékrészt a Ferencváros. A 48. percben Horváth 20 méterről lőtt a bal alsó sarokba, 0:2. Fokozatosan fáradtak el a veszprémiek, és ezt kihasználta a fővárosi együttes. Egy ellentámadás végén az 55. percben Fitos a kapus lá- bai között helyezett a kapuba, 0:3. Aztán a 64. percben újra Fitos volt eredményes, 0:4. A mérkőzés legszebb találata a 74. percben esett, amikor Csepregi a kapunak háttal állva ollózott a hálóba, 0:5. A találkozó utolsó gólját Jován- czai szerezte a 78. percben, 0:6. Összességében kiütközött a két csapat között a háromosztálynyi különbség, de helytálltak a veszprémiek.