Dekázókirály - Hét órán keresztül emelgette a focilabdát

A mozdulatsor körmönfont körülírása helyett egyébként közismert nevén dekázásnak nevezik azt, amiben kétségtelenül szinte utolérhetetlen művész a Lombard Pápa ifjú bal lábas labdarúgója.

- Öt évvel ezelőtt a svédországi Göteborgban voltunk nemzetközi focitornán - idézte fel élményeit a 19 esztendős Heffler Norbert. - A város központjában  dekázó versenyt rendeztek és miközben arra sétálgattunk, mondták a csapattársaim, hogy szálljak be. Így is történt, az első napon 1800-nál kaptam el a labdát, mert meguntam a dolgot.

- Ez azonban messze nem volt elég a győzelemhez.

- Kiderült, hogy másnap valaki háromezer emelgetésig jutott, akkor gyorsan megcsináltam ötezret. Aztán az utolsó előtti napon megtudtuk, hogy húszezer a nyerő szám. Nekünk akkor már befejeződött a torna, így a hazautazásunk előtt bevállaltam, hogy megpróbálok ennél is többet dekázni.

- Négy órán keresztül levegőben tartottad a labdát.

- Igen, a többiek jöttek, mentek, sétálgattak én pedig néhány pihenővel harmincezer után hagytam abba. Nyertem, aztán egy évvel később is húszezerrel, majd 2007-ben is, akkor már negyvenezer lett a vége.

- Erre születni kell, vagy rengeteget gyakoroltál?

- Is-is. Már az első pillanatban kiderült, hogy van hozzá érzékem, de azért folyamatosan próbálgattam. Végül eljutottam oda, hogy szerintem annyit tudok csinálni, amennyit akarok, csak a teljes végkimerülés jelentheti az akadályt.

- Benevezhetnél valamiféle világrekordra is.

- Akkoriban szó volt róla, hogy a 19 éveseknél fiatalabbak között ez mindenképpen csúcs. Nem volt azonban hivatalos zsűri a helyszínen. Egyébként hatalmas népszerűséget hozott nekem ez Svédországban, aláírásokat kértek tőlem, szerepeltem a médiában.

- Van aki még ácsorogni sem tudna ilyen hosszú ideig, hét órán keresztül.

- Pihenni bármennyit lehet, ám az a szabály, hogy a labda nem eshet le ekkor sem. Én a tarkómon szoktam pihentetni, legutóbb például le is feküdtem így. Egyébként a legizgalmasabb pillanat az, amikor több órás lefelé nézés után felrúgom a labdát, felpillantok és ekkor meg szoktam kicsit szédülni.

- A csapattársaid ismerik ezt a különleges képességedet?

- Kevés szó esik róla, de van olyan, aki emlékszik rá. Ennek egyébként sajnos a fociban semmi jelentősége nincs, csak egy ügyességet fejlesztő gyakorlat.

- Gondolom számodra jóval fontosabb, hogy a pályán jól teljesíts.

- Ez természetes. Noha másfél évvel ezelőtt NB I-es klubok is hívtak, valami azt súgta, hogy Pápára kell jönöm. Nem bántam meg, jól érzem magam itt és az első osztályba is bekerültünk. Szeretnék később ebben a ligában kimagaslót nyújtani, majd pedig szívesen kipróbálnám magam külföldön is.

Játék a korosztályos válogatottakban

Heffler Norbert Dunaújvárosban kezdett futballozni, édesapja és testvére is ezt a sportágat űzte. Harmincöt meccset játszott az NB II-ben, kilencszer volt eredményes. Másfél évvel ezelőtt, amikor a Duna parti klub megszűnt, Pápára igazolt. Közben szinte valamennyi korosztályos válogatottban szerepelt, de amikor az U20-as vébére utazó együttesből kihagyták, azt találta mondani, hogy szerinte nem csak a teljesítményen múlik a csapatbakerülés. Azóta ritkán hívják meg, pedig a pályán hétről hétre a legjobbak között bizonyít.