Foci

2015.07.14. 11:48

Szülinapi profi szerződés

Révfülöp - Profi szerződést kapott az NB II bajnok aspiránsánál, a Gyirmót FC labdarúgó együttesénél a 18 esztendős Szegi Vince.

B. Virág Rita

Az ifjú tehetség Révfülöpön, az általános iskolában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd Badacsonytomajra került, ahol bekapcsolódott a Bozsik-programba. Vince kimagaslott társai közül, így aztán a régiós központba került, a Veszprémi FC USE-hez igazolt, Kozma Csaba edző keze alatt bontogatta szárnyait.

Győrben kezdte meg középiskolai tanulmányait a helyi építőipari SZKI-ben kitűnő tanuló - evidens volt hát, hogy a városban keressen csapatot magának. Jelentkezett a Győri ETO-hoz, ahol ugyan a kollégiumba azonnal felvették, ám a focicsapatnál arra hivatkozva utasították el országos diákolimpiai futóbajnokként, hogy nem elég gyors.

Óriási szerencseként értékeli ma már Vince édesapja, Szegi János az akkor történteket és büszkeséggel mondta, hogy a Gyirmót viszont örömmel fogadta fiát. Vince két évet játszott az utánpótlásban, ahol 143 mérkőzésen 123 gólt szerzett. A felnőtt alakulat akkori edzője, Sisa Tibor is felfigyelt a gólvágóra, így lehetőséget adott neki a nagycsapatban is. Több Magyar Kupa és Ligakupa mérkőzésen pályára lépett, például a Honvéd, az Újpest, vagy az ETO ellen is.

A révfülöpi származású, tizennyolc éves Szegi Vince profi szerződést kötött az NB II-es bajnokesélyessel
Fotó: Gyirmót FC

A nyáron Bene Ferenc és Szentes Lázár érkezett a gyirmóti kispadra, akik ugyancsak számolnak Vincével, így aztán július 1-jén, épp a fiatalember tizennyolcadik születésnapján, profi szerződést kapott.

Persze ez is rendkívüli szülinapi ajándék, ám ezek után az AS Roma ellen 2:1-re megnyert edzőmeccsen 75 percet töltött a pályán Vince, ami hatalmas élmény volt számára.

Édesapja hozzátette, reméli, a bajnoki küzdelmek során is számítanak majd a fiára, aki nagyon sokat dolgozott azért, hogy idáig eljusson. Sőt, a foci mellett a tanulásban is jeleskedik, Szentes Lázár edző meg is jegyezte, ritka a jó matekos a futballisták között. Szegi János szerint azonban ez csak fia javára válhat.

Sajnos Vincét nem sikerült elérnünk, jelenleg ugyanis Olaszországban edzőtáborozik és készül a Fiorentina elleni edzőmeccsre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!