Gazdaság

2009.10.19. 22:49

Gazdasági válság - Szaporodnak a kedvező hírek

Budapest - Nagyrészt kedvező hírek láttak napvilágot hétfőn, ugyanakkor egyes ágazatok - így például a mezőgazdaság és a légi közlekedés - még mindig a válság jeleit mutatják.

MTI

Magyarországon folytatódott a jegybanki kamatcsökkentési trend: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 7 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén.

Simor András MNB-elnök elmondta, hogy mivel megnövekedett annak valószínűsége, hogy az infláció középtávon jelentősen elmarad a 3 százalékos inflációs céltól, a Monetáris Tanács úgy látja, hogy inflációs szempontból nemcsak lehetséges, de szükséges is a kamatcsökkentés.

Az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy az idén akár több kamatcsökkentésről is dönthet még az MNB, így az év végére 6-6,75 százalék között lehet a jegybanki alapkamat.
   
A válságkezelő kormány tervezett intézkedései ellen sztrájkkal tiltakozott hétfőn a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ).

A VDSZSZ hétfőn üzemkezdettől hirdetett határozatlan ideig tartó, gördülő sztrájkot, majd még a délelőtt megszakította.

A szakszervezet a munkabeszüntetéssel a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos kormányzati tervek és az ezzel járó elbocsátások ellen tiltakozott.
   
Ugyancsak hétfői hír, hogy a világ egyik gazdasági motorja, Kína tartja a növekedési ütemet: a gazdaság növekedése meghaladta a 7 százalékot az első kilenc hónap átlagában is - mondták a kínai kormány országos fejlesztési és reformbizottságánál hétfőn.

Nem lesz nehéz elérni a kormány által tervezett 8 százalékos növekedést az egész év átlagában - vélekednek a tervhivatal szerepét betöltő intézménynél.

Oroszországban ugyan a kormány 8,5 százalékos idei gazdasági visszaeséssel számol, de pozitív hír, hogy az országban az ipari termelés mellett a GDP is nőtt szeptemberben.
   
Fellendült az ipari termelés Lengyelországban is: a szeptemberi ipari termelés 15,0 százalékkal meglódult augusztushoz képest az augusztusi alig  0,1 százalékos növekedés után, jelentette hétfőn a lengyel statisztikai hivatal.

A lengyel cégek is optimisták, és az üzleti környezet javulására számítanak a negyedik negyedévben a központi bank felmérése szerint.
   
Túlvan a mélyponton az ingatlanpiac és a reklámszakma is az Ecostat ingatlanbarométer mutatója szerint, bár a következő fél évben még stagnálást várnak Magyarországon.

A mutató a harmadik negyedévben 1,54 százalékponttal 35,4 százalékra nőtt;  az elmúlt egy évben ez volt az egyetlen növekedési periódus - mondta Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója.
   
A legrosszabbon már túljutott a világ reklámipara a Zenith Optimedia médiaügynökség elemzése szerint.

A Financial Times Deutschlandban (FTD) közzétett elemzés szerint megállt a bevételek drámai ütemű csökkenése, és jövőre globálisan már szerény mértékű növekedés várható, 0,5 százalékkal 446 milliárd dollárra.
   
Nem érkeztek kedvező hírek a mezőgazdaság és a légi közlekedés területéről. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) arra hívta fel a figyelmet, hogy sok családi gazdálkodó a pénzügyi ellehetetlenülés határára sodródott, már az esedékes hiteltörlesztéseit sem tudja fizetni.
   
Az Európai Bizottság bejelentette hétfőn, hogy az európai uniós tagországok nagy részének és az Európai Parlamentnek a nyomására, a jövő évi agrárköltségvetés terhére 280 millió eurós tejalap létrehozását javasolja.

A válságban lévő uniós tejágazat rövid és hosszú távú jövőjéről hónapok óta folyik a gondolkodás az uniós szerveken belül a gazdák tiltakozó akciói közepette.

A bizottság agrárfelelőse, Mariann Fischer Boel mindeddig elzárkózott a büdzsé és a támogatások komolyabb növelése elől, ezért hétfőn délelőtt, a tagországok mezőgazdasági minisztereinek luxemburgi találkozója előtt elhangzott bejelentése bizonyos fordulatot jelent a testület hozzáállásában.

Takarékoskodni kényszerül a Lufthansa: költségeinek 40 százalékos csökkentésére készül az Európán belüli forgalomban.

A takarékossági programtól a társaság 2011-től jövedelmezőségének javulását várja, miután az idén a második negyedévben a kereslet csökkenése miatt adózott eredménye 88 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!