Gazdaság

2011.05.21. 11:26

Új pihenőhely a hegyen - Szemetet szedtünk és csinosítottunk

Veszprém - Környezetvédelmi akciónapot tartott szerkesztőségünk és a kiadó a Csatár-hegyen az Erdővédő programunk keretében. A kilátó mellett partnerünk, a Verga Zrt. segítségével megtisztítottuk a már meglévő pihenőhelyet, lefestettük a padokat, asztalokat, és egy új pihenőt is kialakítottunk.

Németh F. Bernadett

Erdővédő címmel hirdette meg tavasszal lapunk és a Pannon Lapok Társasága idei környezetvédelmi kampányát, melyhez csatlakoztak az érintett erdészeti hatóságok, intézmények,  a megyénkben dolgozó erdőgazdaságok, a Verga és a Bakonyerdő, a civil környezetvédők, a Csalán Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, valamint a hivatásos zöldek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A téma kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2011-re az Erdők nemzetközi éve programot hirdette meg.

Az Erdővédő  program keretében vitaindító fórumot tartottunk az érdekeltekkel, amelyen gondolatokat cseréltünk az erdő közjóléti funkciójáról, az erdőgazdálkodásról, az erdő védendő státusáról. Ezen a fórumon kértük az erdőgazdálkodók, civil és hivatásos természetvédők véleményét, mely területet jelölje ki a Napló saját akciója helyszínéül.

A fórum résztvevői a Csatár-hegyet javasolták. Az akciónapot a múlt szombaton tartottuk meg.

Bár eleinte attól tartottunk, hogy esőben kell dolgoznunk, szombaton inkább a nap elől kellett menekülnünk: már kora reggel erősen tűzött a Csatár-hegyen. A Napló szerkesztőségének tagjai, valamint a Pannon Lapok Társasága marketingosztályának munkatársai a kilátóhoz vezető táblánál találkoztak. Mivel korábban meghirdetett Erdővédő programunk akciónapjára szervezték a TeSzedd környezetvédelmi kampányt is, csatlakoztunk az országos  kezdeményezéshez, és nemcsak a kilátó környékén, hanem az odavezető út mentén is összeszedtük a szemetet. Míg egymásra vártunk is gyűjtöttük a szemetet, a földút mentén, de a bokros, cserjés, árvalányhajjal szépen benőtt területen is számos illegális hulladékra bukkantunk.

Feljebb, az erdei úton is hagytak maguk után nem kívánatos emléket a turisták: sörösdoboz, PET-palack, műanyag, cigarettacsikk számos akadt,  de a lenti állapotokhoz képest jóval kevesebb.

Ennek oka az, tudtuk meg Tulok László bányavezetőtől (a terület "gazdájától"), hogy a kilátó környékén a Verga Zrt. munkásai rendszeresen összeszedik a szemetet. Szemétgyűjtő edényt nem célszerű kitenni, mondták az erdészeti szakemberek, mivel azokat ismeretlenek rendszerint leszerelik és eltüzelik. A padokat, asztalokat nehéz mozdítani, ezért azok a helyükön állnak, viszont az időjárás nyomot hagyott rajtuk.

Ezért Tulok László és Wind Zoltán vállalkozó erdész szépen lecsiszolták, csapatunk és az erdészet dolgozói, Sáfárné Németh Anna és Szajkó Mónika pedig lefestette. Ez a munka volt a legnépszerűbb, s bár több kollégánknak kertes családi házban van szerencséje élni, megjegyezték, otthon valahogy nem esik ilyen jól ecsetet fogni.

A két életrevaló pápai Nagy fiú, Csongor és Levente is a festést élvezte leginkább, bár a szemétszedés ellen sem tiltakoztak. Levente szombaton ünnepelte születésnapját, így a csapat még inkább értékelte, hogy ezen a jeles napon is vállalta a környezetvédelmi munkát.

Délre a csatár-hegyi kilátó környéke kellemes kirándulóhellyé alakult: a régi pihenőhelyek megújulva, a tűzrakó helyek rendezetten várták a túrázókat. A környéken magasodó gazt lekaszálták, s felállították az új padokat, ami nem is volt olyan egyszerű: a rendkívül köves talaj megmunkálásához fúrógépre volt szükség. A kirándulóhely immár teljes pompájában fogadta a látogatókat. Akik hamarosan meg is érkeztek. Először azt gondoltuk, az akcióhoz akarnak csatlakozni, de kiderült, hogy a székesfehérvári fiatal házaspár, aki három pici gyermekével sétált fel a kilátóhoz, a környéken pihen.  A családfő elismeréssel szólt az Erődvédőről, s azzal köszönt el: több ilyen kezdeményezésre lenne szükség. 

A jól végzett munka után csapatunk felfedező túrát tett a környéken (összeszedve az itt-ott azért fellelhető szemetet), megcsodálta a hegy színes és rendkívül érdekes, változatos flóráját, faunáját (gyönyörű kosbort, árvalányhajat, sisakvirágot, magyar szegfűt és számos gyógynövényt),  megszemlélte a lélegzetelállító  kilátást a kilátóról és a paplanernyősök kiindulási pontjáról, a fiúkkal megpróbáltunk meglesni néhány fürge gyíkot, és kitalálni, melyik madárhang melyik fajhoz tartozhat, s jó lett volna leheveredni egy kicsit a fák enyhet adó árnyékában, de erre legközelebb kerítünk sort. A Csatár-hegy mindenesetre csodálatos környezet, ahol a gyerekek sok mindent megtudhatnak a Bakony és a Balaton-felvidék jellegzetes élővilágáról, miközben a  család (akár növény- és állathatározóval a hátizsákban) túrázik egy jót.

Érdemes a hegy derekán  hívogató  templomtól a turistajelzésen elindulni a kilátóhoz. (A kápolnát az itt remetéskedő Frater Nerbt Hilarius építette adományokból, 1767-ben.) Csatár a 18. század óta búcsújáró hely, a búcsúkat minden évben május első vasárnapján rendezik A tengerszinttől számítva 375 méter magas hegy a Bakony része. Talán kevésbé ismert, hogy a Csatár-hegyen barlang is van. A hegy gyomrában található, harminc méter széles és tizenkét méter mély csatár-hegyi barlang feltárása a közelmúltban fejeződött be; az üreg a Pannon Egyetem Barlangkutató Egyesületének gondozásában van, csak vezetővel járható be.

A hagyomány szerint I. István seregeivel a Csatár-hegy lábánál elterülő mezőn győzte le a lázadó Koppány vezért. Ezt a mai történészek többsége vitatja, szerintük a csata helyszíne inkább Veszprémtől keletre keresendő. Viszont az egyetlen olyan feltételezett helyszín, ahol korabeli fegyverleleteket találtak közvet- lenül a talajszint alatt. Az eszközök megtekinthetők a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.

A hosszabb gyalogtúrára vágyóknak azt ajánlják, hogy induljanak a Laczkó-forrástól a Tekeres-völgyön át, majd a Csatár-hegyről Márkó irányába haladjanak, ott szállhatnak buszra. A forrástól a téglalapban fekvő piros csíkos jelzésen kell elindulni. A hegyen a barlangot a barlang turistajelzés mutatja, de mint emlí- tettük, csak vezetővel láto- gatható. A túra végén, Márkónál a piros kereszt jelet kövessük.  Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a megyeszékhelyhez közel eső, remek túrózóhelyet. 

A környezetvédelmi akciónapunk végén a Verga Zrt. elszállította a csapat által összegyűjtött hulladékot.

Az Erdővédő program keretében változatlanul várjuk olvasóink észrevételeit, véleményét az [email protected] e-mail címre, vagy szerkesztőségünk egyéb elérhetőségein. Mondják el, mit tapasztalnak az erdők védelme terén, jelezzék, ha az erdőkkel kapcsolatos környezetszennyezést tapasztalnak.

Az olvasóink által felvetett problémáknak minden esetben utánajárunk és közétesszük a lapban. A programban résztvevők között értékes nyereményeket sorsolunk ki a kampány végén.

 

Ki tudja, milyen emlékmű áll a hegyen?

A kilátó mögött áll egy nagyméretű kő emlékmű, aminek eredetére nem sikerült fényt derítenünk. A hatalmas kövön nincs semmilyen felirat, a talapzatán sem találtunk semmi utalást arra, hogy ki, mikor és milyen alkalomból állította a Csatár-hegyre. Olvasóinkat hívjuk segítségül: aki emlékszik a jeles alkalomra, amikor az emlékművet állították, írja, telefonálja meg  szerkesztőségünk bármelyik elérhetőségére. Talán sokak számára érdekes információ kerülhet napvilágra.

 

 

Erdővédő - A Napló melléklete erdeink védelmében

Várjuk olvasóink erdőkkel kapcsolatos észrevételeit, témajavaslatait - írjon nekünk!

 

Címkék#Erdővédő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!