Gazdaság

2012.07.03. 05:59

Felszaladtak a gyümölcsárak

Megyei körkép - Tisztán látszik, hogy idén nem csak a mi ijesztgetésünkre panaszkodtak a kertészek, hogy kevés lesz a gyümölcs, mélyen a pénztárcánkba nyúlhatunk a piacokon.

Munkatársainktól

A Magyar Gyümölcstermesztők Szövetsége már januárban, a nagy téli hidegek alkalmával bejelentette, hogy a gyümölcsfák rügyeinek több mint a fele károsodott. Ami megmaradt, azt a virágzáskor vitte el a fagy. Ezt helyben is tudjuk igazolni, Árkovics József a Sólyi Kertbarát Kör területén mutatta be, hogy alig maradt termő gyümölcsfa. A cseresznye- és a meggyfákon pár dekányi termés, ha maradt, sok sárgabarack teljesen terméketlen, s arra is akadt példa, hogy egymás melletti őszibarackfák közül az egyiken semmi, a másikon mérsékelt termés ígérkezett. A nagyüzemekben sem kedvezőbb a helyzet.

A magas piaci árakat csökkenthetjük, ha a Szedd magad! akcióban veszünk részt. Veszprém határában jelenleg 350 forintot kell fizetni a meggyért, a piacon ennek több mint a dupláját kérik el. Az idénygyümölcsöket teljes érésben akciózzák, de csak nagyobb mennyiséget adnak kedvező áron, egy kilót nem.

Pápán is kevés a gyümölcs az idén és nagyon drága - mondja Németh János, aki rendszeresen vásárol a pápai piacon. - A cseresznye, a meggy már hiánycikk, az őszibarack minőségtől függően 400-500 forint, a sárgabarack még ennél is több. Ezer fölött van a málna és a ribizli is. Mindig ismerős eladóktól vásárolok, mert egyre többen akadnak olyanok is, akik  bár őstermelőnek mondják magukat - a nagybanin vásárolnak, itt meg eladják drágábban az árut  - osztotta meg velünk tapasztalatait a pápai fogyasztó.

Széles kínálat és mérsékelt árfekvés jellemzi a tapolcai piacot. Csáki László helyi piacfelügyelő lapunk kérdésére elmondta, Tapolca a környék áraihoz viszonyítva nem a legdrágább, más városokkal összevetve nagyjából közepes árfekvésű.

Annak a legjobb, akinek megterem otthon a kertben a gyümölcs. Az ajkai Vargáné Baranyai Gizella szerencsés, mert van nagy kertje, úgyhogy viszonylag olcsón megoldja a befőzést, téli eltevést. Gizi  néni már nagymamaként a családra is gondol, úgyhogy nagyobb mennyiséget készít mindig mindenből. A Somlón a szőlőben van veteménye és pár gyümölcsfája is, ott meggy terem, amiből szörp, lekvár és befőtt is készül. Az elmaradhatatlan baracklekvárhoz a sárgabarackot pedig a nyugdíjasoktól szerzi be a klubban.

- Vagyunk ott több mint negyvenen, egyiknek ebből van sok, a másiknak abból, így segítünk egymásnak, cserélünk vagy olcsón eladunk, akinek kell - mondja Gizi néni, aki egyébként nem tartja drágának a piaci gyümölcsárakat, mert tudja, hogy sok munka van a gyümölcstermeléssel, amit meg kell fizetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!